Search by category:
Egyéb kategória

Meghalt Szlovákia legkegyetlenebb sorozatgyilkosa

Ondrej Rigó 1990 és 1992 között 8 nőt és egy kisfiút gyilkolt meg. Június 14-én, 66 évesen halt meg a trencséni börtönben.

A modori születésű férfi már 14 évesen nevelőintézetbe, majd testvéreivel árvaházba került. Szlovákiába történelmébe úgy írta be magát, mint az egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkos. 1990 és 1992 között Pozsonyban, Münchenben és Amszterdamban szedte áldozatait, idősebb egyedül élő nőket, akikre álmukban támadt. Rigó általában a nyitott ablakon keresztül ugrott a lakásokba, ahol áldozatainak holttestével közösült is. Tettei helyszínéről sokszor valamilyen emléktárgyat is ellopott. A rendőrség sokáig nyomozott utána annak ellenére, hogy DNS-minták áltak a rendelkezésükre. Rigó utolsó gyilkosságát végül 1992 márciusában hajtotta végre, a rendőrök pár órával később elkapták.

A fogolyként 2018-ban kérte szabadlábra helyezését 25 év letöltése után. A bíróság azonban visszautasította a kérését. A tvnoviny.sk közölte, hogy Rigó megromlott egészségi állapotáról már korábban is érkeztek hírek, de halálának pontos oka egyelőre nem ismert.

A galériában: Szlovákia kegyetlen sorozatgyilkosai.

Read More

Post Comment