Ma ünnepli 80. szülerésnapját Sir PaulMcCartney-nak, a rocktörténet egyik legfontosabb figurája.
Sok újat nem tudok mondani róla, hiszen élete szó szerint nyitott könyv: számtalan életrajz, tanulmány, elemzés jelent meg róla, minden mozdulata dokumentálva van – legutóbb például a Get Back című maratoni hosszúságú dokumentumfilm-sorozatban figyelhettük, hogyan készült a Beatles a legendás 1969-es tetőkoncertre, amelyről akkor még senki sem sejtette, hogy az lesz az utolsó fellépésük.
Összeszedtem pár érdekességet, de a rajongók nyilván ezekre is unottan legyintenek majd. Paul liverpooli munkáscsaládban nőtt fel, hallás után megtanult zongorázni és trombitálni. A rockőrület kitörésekor eladta a trombitáját, a pénzen gitárt vett. Tizenhat éves volt, amikor megírta egyik első dalát When I’m Sixty Four címmel. Ez végül csak az 1967-es Bors őrmester albumon jelent meg, és akkor vették fel, amikor Paul apja 64 éves lett.
Gyermekkori otthona ma már műemlék épület (aki látta pár éve a vele készült, frenetikus James Corden-féle Carpool Karaokét, belülről is szemügyre vehette a szerény hajlékot).
Tizenhat éves volt, amikor egy templomi fesztiválon találkozott JohnLennonnal, akivel Quarrymen néven zenekart alapítottak, és elkezdtek együtt dalokat írni. Később csatlakozott hozzájuk a gitáros George Harrison, aki még nem volt tizen-nyolc éves, amikor a banda Ham-burgban abszolvált egy bárzenekari „túlélőtúrát” The Beatles néven. (Erről a korszakról is készült egy mozifilm, a Backbeat. De a rajongók ezt is jól tudják.)
A Beatles feloszlása után jött a Wings-korszak, amelyből a mi utcánk embere számára talán két dal csenghet ismerősen, az 1973-as Live and Let Die és az 1978-as Mull of Kintyre. John Lennon sokáig cikizte Pault, amiért feleségével, Lindával több tinglitangli szerelmes dalt írtak közösen, mire Paul egy egész lemezt kiadott ebben a zsánerben. A két zseni többször összecsapott a Beatles feloszlása után, de amikor Lennont lelőtték, McCartney gyönyörűen búcsúzott tőle, és azóta sem hajlandó semmi rosszat mondani róla.
Kevesen tudják, hogy születésnaposunk társalapítója egy liverpooli művészeti iskolának, ahol főleg zenészpalántákkal foglalkoznak, de más színpadi műfajokat is oktatnak immár huszonhat éve. Ebben az intézményben (Liverpool Institute for Performing Arts) évente többször éri a hallgatókat hatalmas meglepetés az alapító személyes látogatása formájában.
A mai napig élénk figyelemmel kíséri több fiatal előadó pályafutását (Christine and the Queens, Kendrick Lamar, Kanye West), és abszolút képben van a friss könnyűzenei trendeket illetően. A neki tetsző előadókat ő maga keresi fel, és ajánlja magát egy kooperáció erejéig. Nem tudunk olyan fiatal sztárról, aki visszautasította volna ezt a közeledést.
2021 októberében bejelentette, hogy nem ad több autogramot. A Reader’s Digestnek fejtette ki, hogy mindig is furcsállta ezt a szokást, nem értette, miért ér olyan sokat másoknak, ha ráírja a nevét egy plakátra vagy lemezborítóra. Ugyanígy viszonyul a közös fényképekhez is. Az említett interjúban elmondta, hogy fotózkodás helyett inkább egy pár szót szeret váltani a rajongókkal, mert a beszélgetésnek több értelmét látja, mint néhány pillanatig együtt mosolyogni a kamerába.
2020 végén a karanténidőszak egyik legfinomabb gyümölcseként megkaptuk tőle az év egyik legjobb lemezét, amellyel személy szerint a mai napig nem tudok betelni. Esze ágában sem volt szólólemezt csinálni, de mivel nem koncertezhetett, önkéntes karanténba vonult sussexi birtokán, ahol szerencsére volt egy stúdió is. Az összes hangszert maga játszotta fel, mivel zenészei sem hagyhatták el lakásaikat. És megszületett Sir Paul szólókarrierjének legjobb lemeze, a McCartney III. (Ez a cím is igényelne némi magyarázatot, de nincs rá hely).
A McCartney III. tele van kalandozással, merész effektekkel, meglepő hangszerpárosításokkal, lo-fi karcossággal, váratlan fordulatokkal. A verze-refrén-szóló szentháromságot például többször felrúgja. A korábbi korszakok merész zenei megoldásait hallhatjuk ismét, amelyek úgy beleolvadtak a rockzenébe, mint az irodalmi művekből származó mondatok a nyelvünkbe.
Simán megtehetné, hogy hátradőljön egy karosszékben, és csak az unokáknak éljen, hiszen ő a világ leggazdagabb rockzenésze. Ám neki lételeme a zene – most épp az USA-ban turnézik, és nagyon élvezi. Ilyen boldog, aktív öregkort kívánok mindannyiunknak.