Egy nap beállít hozzájuk Nicolaus, akit a hangszer csal fel a lakásba: valahányszor ugyanis a ház előtt elhaladva, a nyitott ablakon át meghallja Katarína játékát, le kell lassítania lépteit. És ugyanez a férfi, a bányában járva, egy bizonyos helyen, nyilván a leány lakhelye alatt, meghallja ugyanezt a zenét. Sőt, lenn, a föld alatt sokkal jobban hallatszik. Annyira, mint mostani első látogatása alkalmával, Katarínáék otthonában, testközelben Amáliához és Katarínához. Nicolausnak kék a szeme, akár a harangvirág. „A csembalón röpködő madarak amúgy a képzelet szüleményei…”

Kicsiben valahogy így építkezik N. Tóth Anikó regénye, A szalamandra mosolya. A benti hang, a kihallatszó és a föld alatti – ezek mind egymásra rétegeződnek. Akár a színek és a helyszínek: min-
dennek több perspektíváját látjuk, mintha egy többdimenziós térben bóklásznánk. A tér, a helyszínrajz, a topográfia egyébként adott: Selmecbánya, az ezerarcú patinás bányaváros a maga német, magyar, zsidó és szlovák (vend) rétegeivel. Ha nem került volna be a könyvbe a várostérkép, akkor is tudnánk, hogy Selmecről van szó. Ahol mindig emelkedőnek felfelé kell menni. S persze, a város jellegzetes negyedei, utcái, templomai, ipari épületei, műhelyei jutnak így főszerephez. A macskakövek. Vagy például a trotuár, a megemelt, az utca szintje fölé emelt gyalogjáró; aki Selmecbányán jár, feltétlen rálát vagy rátalál, ha nem keresi is. Említhető a tabacska és a Klopacska is, és még számos beszédes helyszín. S nemcsak a városnak van topográfiája, hanem úgyszintén a női testnek is, s ez az izgalmas kettősség végigvonul a könyvön.

De hasonlíthatnánk a szerző eljárását az öltöztetéshez is: több, egymást kiegészítő, egymást teljesen el nem takaró, el nem fedő szövet és anyag, női matéria, melyen átlátni, egészen a testig. A ruházat (milyensége, minősége, készítése, próbája, hiányossága, levetése, a ruhától való megszabadulás és vetkőzés) szinte mindegyik történetnek szerves része. Nagyon sejtelmes, színes arab szőtteseket, meséket idéző világ ez, melyben az anyag és az anyagi szerves egészet alkot a szellemmel és a szellemivel. A szó is az anyagból nyeri jelzőjét: „mondom selyemhangon”.

Szereplői kislányok, lányok, asszonyok, nők, idős nénik; a férfiak szerepe mellékes, közvetett. Persze fontos ez a szerep is: a nők egy-egy életszakasza a férfiak alkotta háttér előtt játszódik le. (És van férfi, akiről kiderül, hogy nő.) Ezek a női történetek rávetülnek a város egyes jellegzetes részeire. Nagyszerű lelemény, hogy a fejezetek címe (mindig egy utca vagy városrész) nem ismétlődik meg a tartalomjegyzékben – ott a fejezetekben felbukkanó nők neve szerepel.
Noha a terep, melyen járunk, maga a város, hangsúlyosan jelen van a természet is. Nem csak a feminin Frauenberg meg a Leányvár és a többi domb s a Klinger vize, mely vagy szerves része a városnak, vagy Selmechez közel álló terület; fontosak az erdők, a rétek, a gyógy- és fűszernövények, az állatok, a bogarak, a madarak is.

A gyógyfüves tájképfestő mondja Anka Hovorkának, de érvényes ez N. Tóth Anikó regényére is: „Vannak helyek, amelyek Isten különös gyöngédségéről tanúskodnak.” A tájképfestő álmából (a nagy fát körültáncoló tündérek) már következtetni lehet a művész nevére.
A hangokon kívül fontos szerep jut a színeknek, az illatoknak-szagoknak is. A zene, a festészet, az írás mind-mind lényeges eleme a kötet száznál is több mikrotörténetének. Külön ki kell emelni a stílust. Ahogy a finom, érzéki szöveg elhalkul vagy felpörög. Ahogy egyszer csak felfeslik: hirtelen eltűnik a központozás. Vagy megjelenik minden e betűsen. Vagy kettősponttal kapcsolódnak egymáshoz a mondatok. Vagy újnál újabb jelzőket kap ugyanaz a főnév, s ezzel minden további mondat az előző bővítményévé válik: Harminchárom megfontolt lépés, harminchárom határozott lépés, harminchárom következetes lépés… A regény 158–160. oldalán olvasható, rövid, Leányvár (Barbora Holubová) című fejezetben ez a technika többször megismétlődik és stilisztikai bravúrrá lesz. A Szentháromság tér 3. (Barbora Hampl) című darab újabb remeklés, a komponálást köti össze a városban tett sétával: ahogy halad az utcák labirintusában, a kinti zajok szolgáltatják a zenedarab kompozícióját, a belső hangokat elnyomja a szívdobogás.
A szavaknak ízük, színük, hangulatuk van. Ezek is több dimenziót nyitnak meg, térfogatuk, kiterjedésük, varázserejük, „múltjuk” van: buba, hennin, mamó, Maminka, Mamuka, Babka, tomp, montura, hevér, atrament, sáhrit, jorcájt, koperta, csolamin, látlat, szádfa, gabardin, homburg, styjavnicska, máshaus… És a felejthetetlen szókapcsolatok: hangemlék, csókpecsét…

Erősen költői, antropomorf, metaforikus nyelvvel van dolgunk. Eufrozina Konopeus (a név Bodor Ádám prózáját idézi) elpirulásának leírása: „Forróság kúszik fel a két mellem közül, körbejárva a nyakam a tarkómon folytatja útját, onnan a halántékomra jut, majd lecsusszan kétoldalt az orcámon.” Anetta Filkenstein elpirulásáról meg így értesülünk: „A dicséretre vörös kígyó kúszik a csipkegallér alól, összetekeredik az arcomon…” Kétségtelen: nagyon plasztikus, fülbemászó, szívet-lelket cirógató mondatokat-szakaszokat-fejezeteket olvasunk, miközben ez utóbbiak majd mindegyike alfejezetekből áll össze, és minden történet jól konstruált dramaturgia szerint pereg le. Az egyik szereplőhöz Szent Katalin templomi szobra szól, a másik pont úgy mosolyog, mint Katalin, így rajta marad a Katalin-mosoly.

Valaki „a családi múlt legmélyebb tárójába” vezeti a lányt, s ez egy újabb, jól kiaknázott területe ennek a prózának: a múlt egyfajta föld alatti, jórészt ismeretlen vagy csak sejtett, felfedezésre és feltárásra váró labirintus, akárcsak az egykori bányák tárói, s föld alatti abban az értelemben is, hogy az ember elhunyt családtagjai a föld alatt nyugosznak. A föld gyomrában. A tárók feltárásával tárul szemünk elé a múlt, a város múltja, egykori lakóinak múltja.
Amúgy korokon átívelő történeteket olvasunk: az egyikben József főherceg (helyszín: a Szentháromság, valaha Felső tér), a másikban Svetozár elvtárs (helyszín: Vörös Hadsereg útja), közbül a gárdisták és Hitler (helyszín: a városból a deportáltakat elhurcoló teherautó). Látható, A szalamandra mosolya nagyon sokrétű és összetett mű, olvasása felhőtlen nyelvi kalandot ígér.

N. Tóth Anikó: A szalamandra mosolya – A selmeci különös hölgy legendáriumából, Kalligram, 2022, 360 oldal