Search by category:
Egyéb kategória

Čaputová tiszteletben tartja a parlamenti képviselők döntését, de az Alkotmánybírósághoz fordul

Zuzana Čaputová államfő tiszteletben tartja, hogy a parlament megtörte az elnöki vétót, és végül másodszor is megszavazta Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter 1,3 milliárd eurós törvénycsomagját. Az államfő ugyanakkor az Alkotmánybírósághoz fordul.

Čaputová korábban is közölte már, ha a parlament megtöri a vétóját, az Alkotmánybíróság feladata lesz, hogy megvizsgálja, alkotmányellenes volt-e a gyorsított eljárás.

Mint arra rámutatott, a gyorsított törvényhozási eljárást csak indokolt esetben szabad alkalmazni, a konkrét feltételeket pedig az alaptörvényből idézte. „Ha sor kerül a vétóm megtörésére, az Alkotmánybíróságnak egyszer s mindenkorra tisztáznia kell ezt a kérdést” – tette hozzá. Megjegyezte, kikérte a Költségvetési Tanács (RRZ) véleményét, és a szakértők szerint az Alkotmányban rögzített célokkal ellentétes az olyan jogszabály elfogadása, mely jelentősen negatív hatással van az állami költségvetésre, az adott időben nem egyértelmű az intézkedések finanszírozása, s nem övezi széles körű vita a javaslatot.

Az államfő kiemelte, a csomag kiváltképp érzékenyen érinti az önkormányzatokat, hiszen közel félmillió eurótól esnének el, s a bevételkiesés az egyes szegényebb települések számára megsemmisítő hatású lehet. Hangsúlyozta, Matovič nyilvánosan kijelentette, nem inflációellenes csomagként tekint a javaslatra, hanem családtámogatási forradalomként. Úgy véli, ezzel ő maga igazolta, hogy nem volt indokolt a gyorsított eljárás, a reformokat ugyanis a hagyományos döntéshozatal keretén belül kell elfogadni.

Read More

Post Comment