Pónya József márciusban töltötte be 90. életévét. Szülőfalujában, Felsőszeliben tiszteletére életrajzi könyvet adott ki Oros László helytörténész a Pannónia Polgári Társulás támogatásával. A szervezet elnöke, Lanz Roland és Oros László a község és az alapiskola bevonásával egész napos programsorozatot szervezett a hazalátogató ünnepeltnek. Fogadta a polgármester, Dobosy Pál, majd látogatást tett a Széchenyi István Alapiskolában. Délután a kultúrházban Szalai Gyöngyi, az alapiskola pedagógusa, Pónya József rokona köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy rendkívül meghatározóak voltak számára a kislányként Jóska bácsiéknál töltött nyaralások, számára ő jelenti az embert, köszönettel tartozik mindazért, amit tőle kapott, a legmélyebb tisztelettel és szeretettel gondol rá. 

Oros László a könyv egyes részleteinek bemutatásával röviden összefoglalta Pónya József életének meghatározó mozzanatait, illetve elmondta, miről szól a róla kiadott könyv. A találkozó családias légkörben folytatódott, Pónya József nemcsak a paksi atomerőmű vezérigazgatójaként megélt élményeiről beszélt. Bevallotta, hogy nem szereti, ha érdemeit, sikereit taglalják, azt sem akarta igazán, hogy könyv jelenjen meg róla. Úgy fogalmazott, egész életében csak tette a dolgát, aztán vagy sikerült, vagy nem, amit eltervezett. A hosszú élet titkát nem tudja, szerinte leginkább szerencse kell hozzá, ami amellé szegődik, aki tesz érte és megragadja. Úgy véli, az öregedés sem érdem, sokkal inkább szerencse, neki szerencséje volt, hogy eddig minden betegség elkerülte. A frissességet véleménye szerinte a kiművelt emberek tudják jobban megtartani, ők viszik előre a világot. Elárulta azt is, hogy sosem vágyott a vezérigazgatói posztra, gyerekként kétlovas paraszt szeretett volna lenni leginkább, mert úgy látta, ők jól éltek. Utált tanulni, nem tartotta fontosnak, mert ahhoz, hogy paraszt legyen, elég volt, hogy kaszálni tudott. A kitelepítés, amely a családját is elérte, mindent megváltoztatott, újra kellett kezdeniük az életüket, miután Mányra kerültek. Vasesztergályos inas volt, amikor rájött, hogy nem neki való a szakma és tud tanulni. Meglátott a gyárban egy hirdetést, hogy szakérettségit lehet szerezni, amikor úgy döntött, kohómérnök lesz, végül egy gyerekkori barátjával való pécsi találkozása után az ő hatására beiratkozott az elektromérnök szakra. A budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnök szakának elvégzése után Tatabányán kezdett dolgozni villamosmérnökként, majd később a paksi atomerőműben vezérigazgatóként. Mindig szeretett a kétkezi munkások között járni, hogy lássa, a valóságban is megvalósítható-e mindaz, amit az íróasztalnál a mérnökök elméletben megalkottak. Fontosnak tartotta, hogy az alkalmazottakkal jól és barátságosan bánjon, mert azt vallja, hogy mindegyiküknek érezniük kell, hogy fontos, amit csinálnak, akkor fognak jó teljesítményt nyújtani. A közel kétórás beszélgetés alatt Teller Edéről és Wigner Jenőről is érdekes történeteket mesélt el, akikkel baráti kapcsolatot ápolt. Elárulta azt is, hogy többször lett volna alkalma elhagyni Magyarországot és például Londonban vagy Svájcban letelepedni, de erős magyarságtudata, a családjához és az anyanyelvéhez fűződő erős kötődése miatt ezt sosem tudta megtenni. A hallgatóság lenyűgözve tapasztalta, mennyire naprakész a szakmai kérdésekben is Pónya József, annak ellenére, hogy több mint harminc éve nyugdíjas. A találkozó kötetlen beszélgetéssel és a könyv dedikálásával ért véget.