A járvány miatti lezárások idején gyakran belefutottam a Facebookon a Szwingatlanügynökség koncertvideóiba, és mindig jókedvre derítettek. Gondolom, ennek az zenekarnak ez a küldetése…

Sőt, ennek a zenének eredetileg is ez volt a küldetése. A múlt század huszas-harmincas éveiről beszélünk, ami sokkal rosszabb, nehezebb időszak volt, mint ez a mostani, bármennyire is hajlamosak vagyunk boldog békeidőknek titulálni. Ott volt a diszkriminatív numerus clausus, a gazdasági válság, széncipelés a pincéből az emeletekre, fürdőszoba nélküli lakások. És a vidámságra megadatott kis időt általában ilyen zenékkel töltötték az emberek. Az, hogy közel száz évvel később, a covid-időszakban ilyen pozitív hatással volt önre a zenénk, kellemes egybecsengés az eredeti szándékkal.

Tehát olyan jól megírták annak idején ezeket a dalokat, hogy ma is működnek?

Igen. A legtöbbet olyanok írták, akik tanultak zeneszerzést, hangszerelést. Zerkovitz Béla, Eisemann Mihály vagy Márkus Alfréd a Zeneakadémián diplomázott, és teljes komolysággal fordultak a könnyűzene felé. A szellemes szövegek pedig gyakran elismert irodalmároktól származnak. Például Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső nevéhez számos zseniális kuplészöveg fűződik, sőt még József Attila-sorok is felbukkannak kuplékban. Arról nem is beszélve, hogy néha politikai színezetet kapott ez a műfaj. A híres bemondás szerint: Hölgyeim és Uraim, annyira drága a papír, hogy megkérjük önöket, ma este olvassanak a sorok között is.

Hot Jazz Band-rajongóként, illetve a Budapest Orfeum című legendás színielőadás óta azt hittem, ismerem a legtöbb régi slágert. A Szwingatlanügynökséget hallgatva azonban rádöbbentem, hogy sok felfedezni valóm van még. Honnét sikerült előbányászni ezeket a dalokat?

Ennél nagyobb dícséretet talán még nem is kaptam a kutatómunkámra! Tényleg van egy ilyen mániám, hogy szeretek felkutatni ismeretlen dalokat, amelyeket az eredeti előadón kívül mástól még nem hallhatott a nagyközönség. A jobb bárzongoristák persze játszották őket az elmúlt 80 évben is, de nem volt akkora publicitásuk. Van egy netes közösség, amelynek tagjai keresgélik ezeket a felvételeket, és megosztják őket. A városi folklórnak jelenleg a YouTube a levéltára. Maga a kutatás egyébként nem nehéz, mert a 30-as években csak néhány énekessel készültek felvételek. Weygand Tibor, Fekete Pál vagy Kalmár Pál nevét fontos megemlíteni. Akkoriban nem úgy zajlott a lemezfelvétel, mint ma, hanem kivonultak a kávéházba, ahol a zenekar játszott, és odaállították eléjük a tölcsért. Mivel tartalék henger általában nem volt, akkor, abban a pillanatban kellett tökéletesnek lenni.

Hogyan szivárgott be a szving Magyarországra?

Három helyről. Bécs Európa zenei központja volt, sok amerikai zenész is játszott ott. Párizsba szintén az amerikaiak hozták be ezt a zenét, elég csak Cole Porterre vagy Gertrude Stein szalonjára gondolni. Berlin pedig a kabaré központja volt a 30-as évek elejéig, aztán a nácik kiirtották ezt a kultúrát. A magyar zeneszerzők, zenészek rendszeresen jártak ezekbe a városokba, megtanulták és hazavitték a szvinget. Egyébként ez a szinkópás lüktetés nem újdonság, már a barokk zenében is érezhető. Telemann vagy Haydn tulajdonképpen tánczenét írt, nem lehetett szárazon játszani, muszáj volt lüktetnie, hogy a hölgyeknek és uraknak legyen kedvük táncolni rá.

Mekkora volt az igény a Szwingatlanügynökség lüktetésére?

A Hot Jazz Band annak idején valósággal berobbant a magyar zenei piacra, és rövid idő alatt megkerülhetetlen zenekarrá vált. Úgyhogy nekünk egy kicsit elő volt már készítve a terep, amikor 2010 körül átálltunk erre a stílusra. A hazai amatőr zenekarok Dél-Szlovákiában főleg a falunapokon tudnak elcsípni egy kis színpadi teret és időt. Szóval a Hot Jazz Band sikerén felbuzdulva elég sok falu vezetése vállalta, hogy megpróbál becsempészni egy kis szvinget a programba. A közönség azonban kezdetben nem igazán vette a lapot. Abban az időben ugyanis tombolt a mulatós láz. Olyannyira, hogy egy átlagos zenei műveltségű réteg el sem tudta képzelni, hogy más zene is létezik Lagzi Lajcsin és a többieken kívül. Egy vételenségig lebutított zenéről van szó – még ha a dallamok hasonlóak is, mint nálunk. Annak, aki nem találkozott még nívósabb zenei megoldásokkal, a mi műsorunk emészthetetlennek bizonyult. Hasonló effektust értünk el, mintha egy szimfónikus zenekar játszott volna a színpadon.

Vagyis sikerült a béka feneke alá nyomni a közízlést?

Az a kérdés, megpróbálja-e egy-egy falu vezetése tágítani a helyiek kulturális látókörét, vagy kiszolgálják a közízlést. A magyarországi támogatású rendezvényekre még nehezebb bekerülni, mint az itteni pénzből szervezettekre. A csallóközi falvak ráadásul szinte versenyeznek egymással, hogy kinek sikerül több nézőt odavonzani. Az emberek pedig rendkívül mobilisak, ha megtudják, hogy három faluval odébb egy népszerű előadó lép fel, inkább oda mennek. Illetve egy nap három-négy falut is végigjárnak a nekik tetsző program kedvéért. De úgy látom, a mulatós láz lassan lecseng, a nagyközönség kezdi unni, és más stílusok felé is nyit.

Mely régiókban aratja a legnagyobb sikereket a zenekar, illetve hol érhetőek el a dalaik?

Azt szoktam mondani, ha vevő rá a közönség, hogy mi ilyen csallóközi–bodrogközi–mátyusföldi all stars vagyunk. Nagymegyeren van a próbaközpontunk és a hangstúdiónk, de az énekesnőnk zsigárdi, azaz mátyusföldi, a pozanosunk szintén mátyusföldi, én pedig félig csallóközi, félig bodrogközi vagyok. Érdekes módon sokkal gyakrabban lépünk fel a Csallóközön kívül, például Léva, Érsekújvár, Párkány környékén. Kassán több koncertünk volt már, mint Dunaszerdahelyen. Úgy öt éve felhagytunk a CD-készítéssel, mert nem láttuk értelmét, a régebben felvett dalaink letölthetőek a honlapunkról (www.golddies.sk). A koncertvideóknak sokkal nagyobb sikerük van, nem ritka a háromezres nézettség. Az emberek ugyanis ma már igénylik a mozgóképet a zenéhez. Ha épp nincs valamiből jó koncertfelvétel, akkor vicces videókat vágunk össze a dalokhoz régi filmekből. De dolgoztunk már Molnár Csabával, a zseniális komáromi rendezővel is, aki egy Karády-dalból forgatott nekünk videoklipet. Azt például harmincezren látták, ami egy amatőr zenekar számára hatalmas eredmény. Mi egészen pici színpadokon, nagyon kevés koncerttel kezdtük ezt a missziót. Ma pedig ott tartunk, hogy ha nem lett volna a Covid, még ennél is nagyobb számokat tudtunk volna produkálni. Úgy tűnik, sikerült kinevelnünk egy értő közönséget.