Idén októberben lesz 5 éve, hogy Varga Zsoltiért futott egész Dunaszerdahely. A bakai fiú ma már 20 éves és jobban szereti, ha édesanyja Zsoltika helyett inkább Zsoltinak hívja, mégis megmaradt gyermek lelkű fiatalnak, aki ugyanúgy rajong a fociért, a videójátékokért, és a lányokért, ahogy más huszonévesek.
Zsolt és a korosztályához tartozó fiatalok között az a különbség, hogy ő az ezerből egy fiú gyermek, aki Duchenne-féle izomdisztrófiában, azaz gyermekkori izomelhalásban szenved, ami tolószékhez köti. Betegsége 9 éves korában kezdődött, állapota folyamatosan romlott, mára pedig inkább ágyban fekszik, mert nem bírja a hosszabb ülést. Édesanyja gondozza őt nagyszülei segítségével és mindent megtesznek azért, hogy ha már ő maga nem tud világot látni, a világ jöhessen el ő hozzá.
Várják a képeslapokat
Henrietta, Zsolti édesanyja nemrégiben közzétett egy posztot a közösségi oldalán, amiben azt írja, hogy szívesen fogadnak – nem csak ismerősöktől, hanem ismeretlenektől is – a szülővárosaikról, vagy a nyaralásukról küldött képeslapokat és hűtőmágneseket, melyeken a helység, vagy az ország nevezetességei láthatóak.
Bármerre is jársz a világban, gondolj arra, hogy ez egy beteg fiúnak csak az álma.
– írja az oldalán. Többen megosztották ezt a posztot, aminek köszönhetően sokakhoz eljutott a felhívás és azóta szinte minden nap kapnak lapot, illetve csomagot, melyekben kis apróságok rejlenek. Annak ellenére, hogy egy újabb kép a hűtőn, vagy a falon nem helyettesítheti a valódi élményt és tapasztalatokat, mégis nagyon sokat jelent Zsolti és édesanyja számára is, hogy ilyen sokan gondolnak rájuk.
A család nem minden tagja ilyen elfogadó
Amikor Zsolt betegsége kiderült, szülei hamar eltávolodtak egymástól és édesapját és Magyarországot maguk mögött hagyva hazajöttek Felvidékre, hogy egy nyugodtabb életet éljenek, támogatóbb környezetben.
Mikor a betegség kezdődött apja sajnos nem úgy reagált, ahogy kellett volna, nem fogadta el a helyzetet. 2012-ben költöztünk végleg haza Bakára, majd 2014-ben el is váltunk. Szüleim sokat segítenek nekünk itthon, nélkülük nem boldogulnánk.
– mondja az édesanya. Zsolt két másik fiútestvérével sem mindennapos a kapcsolat, ami nagyon fáj neki és a családnak is. Szeretnék, ha többet találkoznának és beszélgetnének, de életkörülményeik sajnos nem teszik lehetővé, hogy utazzanak. Zsolt állandó, 24 órás felügyeletet igényel.
Nagybátyám beteg, édesanyám is, a párom tavaly novemberben hunyt el, és beteg a fiam. Én még itt vagyok erőben, egészségben, próbálok a lehető legtöbbet megtenni, de mindent én sem tudok.
– mondja fáradtan, mégis bizakodva.
Egy nap az életében
Zsolt nagyon szeret xboxozni, sok ismerőst gyűjtött a játék által.
– mondja Henrietta. Ételekben nem válogatós, mindent szeret. Kicsit túlsúlyos is.
Anya, nem tehetek róla, túl jókat főzöl!
– mondja Zsolti. De az orvosok sajnos nem bizakodóak. Az 5 évvel ezelőtti futással valamennyivel több mint 3000 euróval segítették Zsolti állapotát. Ebből az összegből egy jó betegágyra futotta, később pedig beszereztek egy emelőgépet is, mellyel kivehetik őt az ágyból.
Anya, ne kenődj el!
– mondja Zsolti gyakorta édesanyjának. Sorsukkal nehezen élnek társasági életet, nehezen kapcsolódnak másokhoz. Mégis várják azokat a régi, akár új barátokat, akik szívesen meglátogatnák őket. Ennek ellenére nem panaszkodnak, élik a mindannapi életüket, kertet rendeznek, jó szomszédi viszonyt ápolnak a falubeliekkel.
