Polgármester úr, a ZMOS, tehát az önök országos szakmai szervezete nyilvánosságra hozta, hogy a családsegítőnek színlelt törvénycsomag hatásai révén jövőre az önkormányzatokhoz teljességgel 612 millió euróval kevesebb pénz érkezik. A kormány ráhúzta az önkormányzatokra a vizes lepedőt?

Egyelőre azon töprengünk, hogy végül majd ki alá öntik a forrót!… Mert hogy jókora baj kerekedhet ebből a hirtelen pénzügyi vagdalkozásból, azt már ma látni. Egy helyi önkormányzat ugyanis a mindennapi élet valamennyi területén folyamatosan szolgáltatásokat nyújtó közigazgatási hatóság. A pénzügyminiszter úr, Igor Matovič pedig úgy beszél, mintha holmi kiskirályok lennénk, akik szabadon és hatalmaskodva azt művelhetik a településkasszával, amire úri kedvük szottyan.

Ez „csak” sérelmes, vagy becsmérlő vélekedés?

Hadd feleljem azt, hogy fullánkos. Mert hát a valóságban rendre bővül a ránk háruló napi feladatok sora, közben a lakossági igények is joggal növekednek. Eleget tenni mindennek rengeteg pénzbe kerül. Elvégre nincs ingyenebéd, ingyen közvilágítás, szemétszállítás, útjavítás, fűnyírás, ahogyan ezer egyéb dolog sincs ingyen. És ha mindezt képtelenség kigazdálkodni az államtól hozzánk befutó részadókból, akkor kénytelen-kelletlen a helyi adókhoz kell hozzányúlni, ami mindenkinek kellemetlen. Ha 2023-ban így alakulna a helyzet, az bizony a Matovič- adó lesz.

Aki viszont éppen július elsején kijelentette, hogy a szülők adóbónuszából ugyan kevesebb pénz jut az önkormányzatoknak, ám összességében több pénzt kapnak, mint amennyivel még a 2022-es költségvetésük tervezésekor számoltak. Ön rábólint, vagy cáfolja ezt az állítást?

Ez a realitásokból kiszakított adat. Ily módon zsonglőrködés a számokkal. Ismételgetni ezt annyi, mint elhallgatni a valóság lényegét. Például azt, hogy olyan törvényi rendelkezések születnek, amelyek egy tízezres kisváros reálköltségeiben száz- meg százezrekre rúghatnak. Ehhez hozzájön még az infláció, a riasztó energiaár- emelkedés, hogy a többi növekvő kiadásról már ne is szóljunk. Kiváló populista fogás kiragadni a fülnek-szájnak szépet, a lényegbevágót meg eltitkolni.

Ön mennyire tud már ma őszinte lenni? Tudakolnám ugyanis, hogy május óta hányszor számolta át: Füleknek mennyivel lesz kevesebb pénze, és hogyan szűkíti a polgároknak járó bevált szolgáltatások formáit?

Folyamatosan számolok meg újraszámolunk, de adatokat egyelőre inkább nem mondok. Ráadásul alig múlik el egy olyan hét, hogy ne törne ránk valahonnan valami újabb világmegváltó ötlet. Közben már most is egy-egy „sima” levél a gáz- vagy áramszolgáltatótól kisebb infarktust tud okozni. Abba pedig már ma rossz belegondolni, hogy mi lesz, ha ez az árvágta okozta galiba mind a becsületes polgárt, mind a tisztességes önkormányzatot kizsebeltté teszi.

Gondolom, komolyabban szeptemberben fog nekilátni a 2023- as költségvetés megtervezésének. Lesz bátorsága azt még az október végi helyhatósági választás előtt jóváhagyatni?

Biztosan nem. Országosan ez elképesztő állapot. Mindenki látja, hogy nyakunkon a baj, ehhez képest keveset beszélünk róla, utóvégre miféle polgármester az, aki négy hónappal a helyhatósági választás előtt elkezd siránkozni a ködös valóság fölött. Ellenben könnyen eljuthatunk oda, hogy rögtön novemberben itt nagy és komoly bejelentések lesznek. Meggyőződésem, hogy a szlovákiai települések többségében nyíltan elő fog kelleni jönni a farbával, hogy hol mi mindenre nincs és nyilván nem is lesz pénz. Lesz-e például közvilágítás, emelkednek-e a bérleti díjak, elmaradnak-e a helyi fennhatóságú intézmények dolgozóinak év végi jutalmai, és nem sorolom tovább.

Ha az Alkotmánybíróság nem állítja meg Igor Matovič bő egymilliárdos törvénycsomagját, akkor – és nem csak Füleken! – adóemelés lesz? Illetve drágábban működik majd minden az iskolai étkezdéktől a sportkörökön át a klubtevékenységig?

Az országban valószínűleg mindenütt sor kerül különböző áremelésekre. Emellett a regionális különbségek kihatásairól sem szabad megfeledkezni. Mert amíg Pozsonyban és annak vidékén, mondjuk, ötven centtel emelni az iskolai étkezde ebédeinek napi árát nem annyira fájó összeg, addig mifelénk nagyon sokan a létminimumon vagy annak alatta élnek. Számukra a tíz-húsz centes napi árkülönbség is jelentős lehet. Így akár egész utcák maradhatnak meleg ebéd nélkül.

Lesznek önkormányzatok, amelyek térdre kényszerülhetnek?

Nézze, számos önkormányzat többféle uniós pályázatba vágta a fejszéjét. Leszerződött, már közbeszerzett, most „csak” megvalósítani kellene ezeket a projekteket, amelyeknek napjaink árvágtájában érezhetően kúsznak fölfelé az önrészek társfinanszírozási költségei. Könnyen eljuthatunk oda, hogy ezeket a pénzeket vissza kell majd adni, ami kétszeres veszteség. Egyrészt a kedves pénzügyminiszter úr vesz el tőlünk pénzt, másrészt pont emiatt mi is elesünk attól, amit a pályázatok útján mind az EU-tól, mind az államkasszából kaphatnánk. Ez óriási kár egy-egy régió számára, és távolról sem pusztán a bajmolódó önkormányzatokról, hanem a polgárokról szól, akik így lemaradnak a jobb szolgáltatások kialakíthatóságáról. De mindez érinti a helyi kis- és középvállalkozókat, akik nem tudják foglalkoztatni az embereiket, mígnem bezárul a kör, és a szegény réteg még inkább elszegényedik. Velük a régió is, a szociális olló pedig még tágabbra nyílik. Mély és veszélyes örvény, amelyet Igor Matovič sedre és hóbortos ötletei kavarnak.

Tucatszám akár vagyoni zár alá kerülhetnek helyi önkormányzatok?

Ez reálisan megtörténhet. Ezt sokan egyelőre nemigen merik csöndben sem kimondani, noha mi már azt is látjuk, hogy annak a kútnak mi van a fenekén.

Újságírói túlzás felvetni, hogy a kormány nem az önkormányzatok partnereként tevékenykedik? Hogy a habókos fináncminiszter így-úgy dönt valamiről, és a cechhet az önkormányzatok állják.

Ez tényleg így van. A pénzügyminiszter személyét elfogadó szűk kör nem nézi, hogy a favoritjuk ötletei reális társadalmi hasznot hoznak- e, vagy inkább csak kárt okoznak. Szlovákiában gyakorlatilag nem működik a széles körű társadalmi egyeztetés, amiben az önkormányzatok is partnerek szeretnének lenni. Itt este a híradókból kiderül, hogy aznap mit jelentett be a pénzügyminiszter, az önkormányzatok meg számolhatják, mibe fog kerülni. Helyileg aztán nekünk kell közölnünk a lakosokkal, hogy a tegnapi rossz hír után, ma akad rosszabb is, ami a polgár szemében könnyen magyarázkodásnak látszik.

Lehet ennek a mai félrecsúszott hazai helyzetnek nemzetközi visszhangja? Hogy ami itt párbeszéd nélkül zajlik, az a Helyi Önkormányzatok Európai Chartája szerint a pénzügyminisztérium részéről belenyúlás az önök hatásköreibe?

Ezt az egyezményt Szlovákia is zokszó nélkül ratifikálta, illenék hát minden pontját következetesen betartani. Ehhez képest sem a legiszlatív eljárásban, sem a költségvetési szempontokat nézve javarészt nem ez történik. Ezért a ZMOS az Európa Tanács illetékes szervéhez, az Önkormányzatok Kongresszusához panasszal fordult, ahonnan készülőben van hozzánk egy ellenőrzés. Utóvégre amit a kormány velünk művel, az a szubszidiaritás alapvető elvét is megkérdőjelezi. Már-már úgy tűnik, mintha a teljes mozdulatlanságba, valamiféle apátiába akarná taszítani az önkormányzatokat. Vagy akár a létüket megkérdőjelezni, mert akkor az állam direktíven mondhatna meg mindent. A jelen pénzügyi feltételek mellett mintha az efelé kicövekelt úton haladnánk.

Hazánkban a ’89-es rendszerváltozás után kapott tartalmat az önkormányzatiság gondolata. Hogy a megyei és a helyi képviselők felelősséggel, számadással tartoznak választóiknak. Ellenben most a pártállami rendelkezésekre hajazó „különleges pénzügyi hadművelettel” is hátrafelé megyünk, nem előre?

Szerintem az elmúlt harminc évben az országban, helyhatósági szinten, nagyon büszke önkormányzatiság alakult ki. Minden településen történt előrelépés. A lakosság érezte, hogy beleszólhat abba, mi történik az általa lakott településen, annak élére általa ismert vezetőket választhatott. Mostanában viszont föntről tényleg egyfajta centralizációs hajlam indult. Sok helyen már felhoztam, így most is megismétlem: csak nehogy oda jussunk, amit Magyarországon látni. Az úgynevezett „önhiki” eljárásokat.

Önhiki? Derűsen hangzik a fülnek!

A lényege annál komolyabb, és ez a mozaikszó az önhibájukon kívül bajba jutott településekre vonatkozik. Egy adott pénzügyi határ alatt ugyanis nemigen lehet önkormányzatot működtetni. Ha Magyarországon az adóbevételeket, nálunk a részadókat éppen a vörös választóvonalon, vagy némileg alatta lövi be az állam, sokan a működésképtelenség szintjére jutnak. Magyarországon ebben az „önhiki” szituációban az adó korrigálására a kormánytól kell segítséget kérni, ami azután gyakran pártmez szerint kijár; vagy nem. Ezt így persze soha senki nem fogja bevallani, ám ha a helyi vezető a működésképtelenségbe sodródik, ő néz ki tehetetlennek. És jöhet a pártszínekben feszítő új polgármester. Az egyre tornyosuló súlyos gondok láttán tartok tőle, hogy bizony mi szintén hasonló irányba araszolgatunk. Vagy politikai számítás rejlik a háttérben, hogy a kormánytól túlzottan független önkormányzatok ne szájaskodjanak annyit.

Van olyan önbecslése az SZVFT-nek, hogy tudatosítsa ezt a veszélyt?

Igen, bár már kimerítette azokat a fórumokat, ahol elsorolhatta az érveit. Ezért helyezte kilátásba a sztrájkot meg a tüntetéseket. Fontos tudatosítani, hogy ezek a megmozdulások nem kormányellenesek, hanem az önkormányzatok megmentésére irányulnak. Egyben kerüljük velük a pártpolitikát, hiszen a végiggondolatlan központi intézkedések bármely párt polgármesterének egyformán fájnak. Ugyanazt a nyomást érezzük mindannyian.

A közelgő helyhatósági választás előtt miképpen fogja tudni az embereknek elmagyarázni a küszöbönálló idők szaporodó gondjainak elkerülhetetlenségét?

Ha majd még jobban meg kell húzni a nadrágszíját, első fokon olyan intézkedéseket keresünk, amelyekkel a saját adminisztratívánkat sújtjuk. Egy további fokon pedig a fülekieknek is őszintén elmondom majd a reális valóságot. Szépre festés helyett a tényeket. Nem szabad félni az emberekkel nyíltan beszélni. Mindenki megérti, hogy ami szaglik, az szaglik; azt nem lehet eltitkolni. Ez most elöl tűz, hátul víz helyzet, de a kihívásai dacára érdemes munka az enyém. Egyszer lent, egyszer fent, mint a tőzsdén. Ehhez már hozzászoktunk. A jó tervek pedig előbb-utóbb mégiscsak asztalra kerülnek.

Tegyük fel, egyszer elfogja a paprikás hangulat. Akkor hatáskörileg a belügyminiszterhez vagy dühében a pénzügyminiszterhez fog felmenni?

Önkormányzatunk most a gazdasági minisztériummal igyekszik szót érteni, hogy városunkban ne hagyja bebukni az iparcsarnok építését. Ez az örökös kilincselés, akár a perpetum mobile. Sosincs vége.