Hét személyre, egy egész családra emlékeztek vasárnap délelőtt a városban, a Komenský utca 128-as számú ház előtt. Itt laktak ugyanis Solymosiék, több sorstársukhoz hasonlóan innen hurcolták el őket 1944-ben koncentrációs táborba, és a családból csak ketten élték túl a szörnyűségeket. A budapesti székhelyű Magyar-Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében Günter Demnig, kölni művész ezért most hét botlatókövet helyezett a járdába a ház előtt.

Stolpersteine az elhurcoltakért

Mint az az egyesület honlapján olvasható, a Stolpersteine a német nyelvben botlatókövet jelent, de a kifejezés nem csupán a fizikai értelemben vett megbotlásra utal, hanem arra is, amikor elakadunk egy gondolatnál, és nem tudunk továbblépni. 1939 és 1945 között emberek milliói tűntek el Európa városaiból, falvaiból – legtöbbször anélkül, hogy bármi nyom maradt volna utánuk. A botlatókövek ezeket a hiányzó nyomokat teszik újra láthatóvá.

Egy embert csak akkor felejtenek el végleg, ha nevét is elfelejtik – vallja Günter Demnig. A botlatóköveket ő találta ki és alkotta meg a kilencvenes években és művészi koncepciójának részeként mindmáig maga szállítja a helyszínre és helyezi azokat el. A kölni művész kis betonkockára applikált réztáblába vési az elhurcoltak nevét, születésük, valamint meggyilkolásuk helyszínét és időpontját. Az így készült emlékkövet az áldozat utolsó – még szabad akaratából választott – lakhelyének bejárata előtt a járdába illeszti.

A nagymama és a testvére élték túl

Ezt történt most vasárnap is, a kihelyezett botlatókövek a Solymosi család emlékére készültek el. Ez a Hamburgban élő Liad Shadmi grafikus-fotográfusnak is köszönhető. Ő a kegyeleti rendezvényen elmondta, hogy igyekszik minél több ember sorsát felkutatni a családjából. Személyesen is érintett, mert Solymosiék esetében a nagyszüleiről van szó, csak a nagyanyja, Ilona, és a testvére, Irén élték túl a poklot, ők tudtak a táborokból visszatérni. A kegyeleti szertartáson a nagyszülei családi fényképeit is megmutatta és mesélt a népes rokonságról is. A dédpapa, Solymosi Gyula Izidor például a párkányi vasútállomáson dolgozott, de a vészkorszakot ő sem élte túl, Auschwitzban gyilkolták meg. A botlatókövek kihelyezése után imát is mondtak az elhurcoltak emlékére. A holokauszt idején, 1944-ben, mintegy 110 családot, körülbelül 250 embert deportáltak Párkányból – tudtuk meg Himmler György tanártól, a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás vezetőjétől, aki segített a vasárnapi rendezvény megszervezésében.

A gyűlölet is határtalan, sajnos

Kirschner Péter, a Magyar – Zsidó Kulturális Egyesület nevében mondott köszönetet Párkány városának, hogy lehetővé tették a botlatókövek elhelyezését és helyben is segítettek történelmileg beazonosítani az utcát és a házat. Kirschner elmondta, tavaly a szomszédos Esztergomban helyeztek ki botlatóköveket az elhurcoltak emlékére. Sajnos, nem csak a szeretet, de a gyűlölet is határtalan – erre pedig mindig emlékeztetni kell – fogalmazott Kirschner Péter.

Eugen Szabó, Párkány polgármestere megköszönte a látogatást és az együttműködést, egyúttal kiemelte, hogy Párkány gazdasági és kulturális fejlődésében a II. világháború előtt kulcsszerepet töltöttek be az elhurcolt családok, ezért is szégyenletes, ami velük történt. „Kötelességünk emlékezni rájuk, ők a mi polgáraink, a mi lakosaink voltak. A holokauszt épp ezért nem csak az ő tragédiájuk, de az egész emberiség tragédiája, a mi a tragédiánk is. Mindezt manapság különösen fontos tudni, észbe vésni” – mondta Párkány polgármestere.