A háború elől menekülő ukrán állampolgárok kétharmada visszatérne a hazájába, ha biztonságos lenne – derül ki a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) negyedik jelentéséből, amelyben az ukrajnai menekültekkel és harmadik országbeli állampolgárokkal készített 1027 beszélgetést elemzik. A TASR hírügynökséget Michal Milla, az IOM munkatársa tájékoztatta.
„Az derült ki, hogy a menekültek 18 százalékának nincsenek hosszú távú tervei, 14 százalékuk pedig úgy tervezi, Szlovákiában marad” – tájékoztatott a szervezet. A válaszadók Ukrajna 24 régiójából érkeztek, a legtöbben Harkiv, Kijev, Donyeck, Dnyipropetrovszk és Odessza környékéről.
Az IOM hozzátette a válaszadók 70 százalékának segítségre volt szüksége ahhoz, hogy a szeretteivel kapcsolatba tudjon lépni, valamint hogy információkhoz jusson. „A válaszadók az anyagi támogatást (68 százalék), az utazási támogatást (64 százalék), valamint a dokumentumokkal kapcsolatos, és a jogi segítségnyújtást (53 százalék) sorolták a legfontosabb szükségleteik közé” – tette hozzá a szervezet.
Arra a kérdésre, hogy milyen támogatást kapnak az Ukrajnából érkező menekültek, 576 megkérdezett válaszolt. „68 százalékuk említette az országon belüli utazáshoz kapott támogatást, 66 százalékuk az étkeztetést, 61 százalékuk az információnyújtást, 48 százalékuk pedig a hivatalos és a jogi ügyek intézését kapott segítséget” – közölte az IOM.
2022. március 9. és június 30. között 1027 menekültet kérdeztek meg a Felsőnémeti (Vyšné Nemecké) és az ugari (Ubľa) határátkelőn, valamint a nagymihályi (Michalovce), a kassai és a homonnai (Humenné) menekültközpontban. 2022. február 24. óta több mint 607 ezer ukrajnai menekült, harmadik országbeli állampolgár és az Európai Unió országainak állampolgárai érkeztek Szlovákiába az ukrajnai háború miatt.