Az ukrán Olekszandr Zincsenko az Arsenal labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.
A londoni klub pénteken honlapján jelentette be a 25 éves futballista szerződtetését, akivel „hosszú távra szóló megállapodást kötött”. Az Ágyúsok sajtóhírek szerint 38 millió eurót (15,1 milliárd forintot) fizettek a Manchester Citynek.
Zincsenko 2016-ban az orosz Ufa együttesétől került a Manchester Cityhez, amelyhez csak egy évvel később csatlakozott, addig a PSV Eindhovenben szerepelt kölcsönben. Az angol csapatban 128 alkalommal lépett pályára, négy bajnoki cím mellett négyszer nyert ligakupát, valamint egy-egy FA Kupát és angol szuperkupát, tavaly pedig döntős volt a Bajnokok Ligájában.
Az 52-szeres ukrán válogatott játékos az Arsenal ötödik nyári szerzeménye, Gabriel Jesus (Manchester City), Marquinhos (Sao Paulo), Matt Turner (New England Revolution) és Fabio Vieira (Porto) után.
Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője a Citynél már dolgozott Zincsenkóval, a szakember akkor még Josep Guardiola szakmai stábjának tagja volt.