Az ukrán erők csapást mértek egy kamikaze drónnal az orosz megszállás alá került zaporizzsjai atomerőmű melletti orosz katonai táborra, a támadásban életét vesztette három orosz katona, 12 pedig megsebesült – közölte pénteken az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága.
A közlemény szerint a sátortábor elleni támadással orosz haditechnikai eszközöket semmisítettek meg, köztük egy járművet légelhárító ágyúkkal és egy Grad típusú rakéta-sorozatvetőt. Maga a sátortábor is megsemmisült, a csapás következében ugyanis tűz ütött ki, amit hosszú ideig oltottak. Az ukrán titkosszolgálat videofelvételt is közzétett a támadásról és a kigyulladt orosz táborról.
Az ukrán vezérkar esti harctéri helyzetjelentésében arról adott hírt, hogy az ukrán katonák feltartóztatták az orosz erők előrenyomulását a Donyec-medencében Bahmut és Kramatorszk irányába, továbbá az ország déli részén Andrijivka és Bilohorivka települések felé, továbbá visszaverték a Donyeck megyei rohamműveleteiket Veszele és Vogyane falvak irányába.
Az Europol pénteki közleményében pontosította egy korábbi állítását az Ukrajnából folyó fegyvercsempészettel kapcsolatban. Mint írták, ők ennek „potenciális veszélyére” hívták fel a figyelmet, konkrét eseteket még nem jegyeztek fel. „Az Europol szorosan együttműködik az ukrán tisztségviselőkkel az Európai Unióba irányuló illegális fegyvereladások veszélyének csökkentése érdekében. Teljesen megbízunk bennük, mivel új lépéseket tesznek a lőfegyverek megfigyelésére és nyomon követésére” – írta közleményében a rendőri együttműködést koordináló európai uniós szervezet.
A Jevropejszka Pravda hírportál a brit miniszterelnök hivatalára hivatkozva beszámolt arról, hogy Boris Johnson pénteken telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Johnson üdvözölte az Ukrajnából a Fekete-tengeren keresztül tervezett gabonaexportról szóló megállapodás aláírását. Egyetértettek abban, hogy a megállapodást valamennyi félnek maradéktalanul végre kell hajtania.
„Állandó kapcsolatban vagyok Ukrajna nagy barátjával, Boris Johnsonnal. Beszéltünk az ukrán katonák Nagy-Britanniában történő kiképzésének növeléséről és a katonai együttműködés egyéb területeiről” – írta tárgyalásuk után Zelenszkij a Twitteren. Hozzátette: meggyőződött afelől, hogy „az Egyesült Királyság támogatása Ukrajnának továbbra is erős és feltétel nélküli”.
Zelenszkijjel közölt interjút pénteken a The Wall Street Journal című amerikai lap. Az ukrán elnök ebben azt mondta, tartós megoldást csak az hozhat, ha Oroszország kivonul a háború kezdete óta elfoglalt valamennyi területről. Úgy vélte, enélkül egy fegyverszünet is csak kitolná a háborút, mert Oroszországnak is lehetőséget adna arra, hogy rendezze sorait.