A Biden-időszakban tovább erősödtek a Tajvan–USA kapcsolatok, az elnök többször is hangsúlyozta rövid időszakon belül, hogy megsegítenék a szigetországot, ha kína megtámadná.

Igaz, hivatalosan nem változott az amerikai „stratégiai kétértelműség” politikája, tehát erről a kötelezettségvállalásról nincs egyezmény, nincs kötött ígéret, de Kína tényleg nem tudhatja, hogy az USA mennyiben segítené meg Tajvant.

A sziget egy a sorban, amely körbeveszi a Kínai-tengert. Japántól a Fülöp-szigeteken át a vietnámi vizekig stratégiai fontosságú ez a karéj: ez fenyegetheti a kínai-tengeri útvonalakat, kereskedelmet és kikötőket. A kereskedelmi óriás pusztán szárazföldre kényszerülve hamar törpe lenne.

Az USA számára a Csendes-óceán feletti dominancia megőrzéséhez is elengedhetetlen, hogy ne engedje ki jobban a kínai haditengerészetet.

Ebben a geopolitikai felállásban érte a feleket Trump alatt a kereskedelmi háború, majd a látványos szövetséges politika. A „Quad”, az AUKUS, az amerikai–japán és amerikai–dél-koreai közeledés mind nyomasztják Pekinget.

Az oroszok által indított, kiprovokálatlan háború Ukrajna ellen újabb nehezék volt a kapcsolaton: óriási nyomás mellett végül Peking nem állt be Moszkva mögé, nem dübörög látványosan a kereskedelem. Joe Biden múlt héten beszélt telefonon a kínai elnökkel, néha még ez a magas szintű párbeszéd is működik.

Ekkor döntött úgy Pelosi, hogy a távol-keleti útján megáll Taipeiben is. Az első női házelnök régi Kína-héja, minden kisebbségért kiállt az elmúlt harminc évben, amióta kaliforniai politikai karrierje beindult. Hiába jelezték nyíltan és finoman a katonai és biztonságpolitikai körökből, hogy lehetne máskor menni, Pelosi beleállt a látogatásba.

A tajvani elnök asszony pedig a kockázatok ellenére fogadta. Peking felkészült ezalatt. Kereskedelmi szankciókat vetettek ki egyes élelmiszerekre, a szigetet körbeölelő éles lőszeres hadgyakorlatot hirdettek vasárnapig; és a légtérből is eltanácsolták a repülőket. Megy tehát a kardcsörtetés, erre lehetett számítani, ahogy az elnök asszony oldalát ért kibertámadásra is.

A katonaság minden oldalon duzzad, amerikai repülőgép-hordozók, kínai kétéltű járművek és a lakosságot légvédelmi helyekre kalauzoló tajvani appok élesedtek.

A szigetország most eszmél rá, hogy a kommunisták által meghirdetett hadgyakorlat első körben nem a háborús fenyegetés miatt lesz veszedelmes, hanem azért, mert elvágja a külvilágtól a szigetet. Lényegében blokáddal ér fel. Kérdés, hogy ezt Peking milyen hosszan tartja fenn. Gépeket aligha fognak lelőni, de nem sok pilótának van kedve ott repkedni, ahol éles rakéták húznak el a levegőben.

A globális ellátási láncokban a félvezetőipar kitettsége pedig aránytalanul nagy a szigetország irányában. Ha pár hétig leáll a csipszállítás, azt sokfelé megérezzük. Igaz, részben Kínában is; ugyanakkor éppen a legfejlettebb csipeket nem adják el pár éve Pekingnek, hiszen azokat katonai eszközökbe is telepítenék.

Pelosi látogatása tehát egy évek óta mélyülő és élesedő ellentétet hangsúlyoz. Teszi ezt az őszi kínai Kommunista Párt kongresszusa előtt pár hónappal, egyfajta demokráciaünnepet ülve a szomszéd „szakadár” szigeten. (Peking legalábbis így hívja.) Márpedig ez az egyik lehető legrosszabb üzenet Hszi elnöknek, nem szeretnék, hogy a szárazföldi kínaiak ráeszméljenek, demokratikus módon élve hasonló – vagy akár jobb – életük lehetne.

A közvetlen kockázatot így az ellátási láncokra gyakorolt kínai nyomás és az oroszok irányába tett esetleges pekingi gesztusok jelentik. Hszinek elvileg nem érdeke a kongresszus előtt nagyon éles politikai meccseket nyitnia, nemhogy háborút; de február óta tudjuk, hogy egyes autokrata vezetői körök nagyon máshogy tudják olvasni a világ eseményeit. Egy hét múlva már látni fogjuk, mely válaszlépéseket akarja Peking komolyan venni.