A 23-szoros Grand Slam-tornabajnok Serena Williams várhatóan visszavonul a hónap végén kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokság után.
A torontói nyitókörben a spanyol Nuria Parrizas Diazt búcsúztató klasszis előzőleg mindössze egy tétmeccset vívott az idén, amikor kiesett a wimbledoni nyitókörben. Hétfői diadala után a szeptemberben 41 éves ex-világelső – aki jelenleg világranglista-helyezés nélkül áll – nyilatkozataiban arra utalt, hogy alighanem a US Open lesz az utolsó versenye.
„Sose szerettem a visszavonulás szót, inkább úgy fogalmaznék, hogy távolodom a tenisztől. Pár éve befektetési társaságot alapítottam, 2017-ben megszületett a kislányom, jelenleg pedig zajlik a visszaszámlálás. Szeretnék az anyaságra összpontosítani, elérni a spirituális céljaimat, de az addig hátralévő heteket még maximálisan ki akarom élvezni” – jelentette ki a négyszeres olimpiai bajnok.
Williams kifejtette, egy év kihagyás után nem állt készen júniusban Wimbledon megnyerésére, és nem tudja, hogy New Yorkra készen áll-e.
„Sokan fantáziáltak arról, hogy győzök Wimbledonban aztán New Yorkban, és akkor megelőzőm a 24 Grand Slammel visszavonult Margaret Courtot az örökranglistán. Én viszont várhatóan nem díjátadón fogok elköszönni” – tette hozzá.
Az 1995-ben profinak állt szupersztár 23 GS-serlegét is beleszámítva 73 tornán diadalmaskodott, 2002 óta 319 héten át vezette a világranglistát – ezzel harmadik az örökrangsorban –, és ötszörös WTA-világbajnok. Nővérével, a még szintén aktív Venusszal 14 GS-tornát nyertek párosban, vegyespárosban még két Grand Slamen ünnepelhetett, s eddig 94,5 millió dollárt keresett.