A hároméves kislány körülbelül 15 métert repült a bicikliről, agyvérzést kapott, a légzése is leállt.
A baleset Dluhán (Dlhá nad Oravou – Alsókubini járás) történt. A JOJ Televízió úgy tudja, a 65 éves férfi részegen ült autóba, ekkor gázolta el a hároméves Vanesát. A kislány édesanyját csak a jármű visszapillantó tükre súrolta, a kislányt azonban olyan erővel érte az ütés, hogy a bicikliről, amelyen közlekedett, mintegy 15 métert repült.
A baleset mindössze 20 méterre az otthonuktól történt. A kislány és az édesanya segítségére a szomszédok siettek, akik azonnal hívták a mentőket. „A menyem gyorsan megfogta, az út szélére fektette, és mesterséges légzést adott neki, mert leállt a légzése” – írta le a történteket a hároméves kislány nagymamája.
A személyautót vezető férfi esetében a szonda 2,02 ezreléket mutatott.
A kis Vanesát súlyos sérülésekkel szállították a turócszentmártoni kórházba. A nagymamája szerint a kislányt mesterséges altatásban tartják, mert agyvérzést kapott.
A 65 éves férfi vezetői engedélyét a helyszínen bevonták, függőséget okozó szer hatása elkövetett veszélyeztetés miatt eljárást indítottak ellene.
A JOJ megkeresésére a férfi nem, csak a fia reagált. „Nagyon sajnáljuk a kialakult helyzetet. Az egész család imádkozik Vanesáért, reméljük, hogy kilábal ebből. Apu jó ember, nagyon sajnáljuk” – nyilatkozta a részegen balesetet okozó férfi fia.