Márai-, Kosztolányi-, Arany- és Radnóti-estje után most Szerb Antal élete kapcsán beszél barátságról, szerelemről, halálról és a költészet hatalmáról Bálint András, akit filmben legutóbb a Zárójelentésben láthattunk.

Figyelme már tizenhat éves gimnazistaként az irodalom felé fordult. Babits-verset szavalt, amely arról is szól, hogy „Ó, jaj, meg kell halni!” Szépen hangzó refrén ez, vélekedik a Kossuth-díjas, érdemes művész, de ő maga is furcsállja, hogy már a felnőtté válás idején foglalkoztatta őt e gondolat. „Ezek szerint hatvanhárom éve ott van a fejemben – mondja –, és azóta hessegetem magamtól.”

Fájó, felkavaró verset választott annak idején. Miért?

Nagyon egyszerűen szólt, és tetszett a refrénje. Egyébként nagyon sok barátom halt meg az utóbbi években. Temetésen jártam nemrég, és néztem a sírfeliratokat. Ez is meghalt, és fiatalabb volt, mint én. Ezt is túléltem, azt is… nézegettem az évszámokat. Az ember foglalkozik ezzel természetesen. Nem mintha már szeretnék meghalni. Épp ellenkezőleg. Szeretnék még élni egy kicsit. Munkaképesen, egészségben.

Szerb Antal-estjére készülve, titkos bölcsészként, könyv- és levéltárakba járt, keresett, kutatott, s bizonyára eddig ismeretlen anyagokat is talált.

Igen, titkos bölcsész vagyok. Olyan színész, aki kicsit filoszkodik. Egy ilyen estnél a szerkesztés, az összeállítás is fontos, ami nem a színészi munka része, mert megelőzi azt. Attól érdekes, hogy magamnak csinálok egy darabot, egy monodrámát. Száz vers az est címe, ami csalóka cím, mert csak tizennégy vers hangzik el. A Száz vers egy kötetre utal, egy antológiára, amely megvolt otthon a szüleimnek. Mondják is sokan, hogy jaj, száz vers! Nekem ez természetes. Próbálok kedvet csinálni az irodalomhoz, a versolvasáshoz, a versmondáshoz. Nekem is vannak kamaszkori zsengéim, sőt még egy Shelley-verset is lefordítottam annak idején. Radnóti tolmácsolásában ez is benne van az antológiában. Nyolcsoros költemény, Dal a címe. Felolvasom a saját fordításomban is, de a végén azt mondom, Radnótié jobb. Mosolyog, derül a közönség. Szerb Antal személyiségében is sok volt a derű, a bölcsesség, a tanáros tréfálkozás, az anekdotázó szellemesség. Közérthetővé tette a magyar és a világirodalmat. Az irodalomtörténet dolga, hogy étvágyat csináljon a jó könyvekhez. A vershez, az olvasáshoz. Az irodalom iránt érdeklődő gimnazistáknak való ez az est. Hatvanöt évvel ezelőtt én is rácsodálkoztam, hogy jé, így is lehet beszélni a halálról? Jé, hát ilyen a szerelem? Kedvet akarok csinálni az irodalomhoz, az az igazság.

Gondolom, eredeti Szerb Antal-kéziratokat is olvasott.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban a kezembe kerültek olyan naplójegyzetek, amelyek még meg sem jelentek. Néhányat azok közül is használok. Egy vékony füzetecskében olyan szellemes aforizmákat találtam, amelyek méltók ehhez a nagyon kedves, szórakoztató tanárhoz. És van egy élettörténet, amelynek borzalmas a vége. Szerb Antalt halálra verték Balfon. Aztán van egy másik motívum is az anyagban: adódik az összehasonlítás Radnótival. Szerb Antal idősebb volt nála kilenc évvel. Ebben a mostani előadásomban, a Száz versben tíz Radnóti-fordítás van. Szerb Antal is felkérte őt, hogy fordítsa le neki az egyik francia költőt. Egyébként pedig mindkettőjük életében meghatározó személyiség volt Sík Sándor, a nagy katolikus költő. Szerb Antalnak az osztályfőnöke és a mestere volt a gimnáziumban, Szegeden Radnóti volt a kedvenc tanítványa, és ő keresztelte meg Radnótit és a feleségét. Exhumálása után pedig Sík Sándor temette el Szerb Antalt. Mindketten zsidó származásúak és hithű katolikusok voltak. Kétsíkú élet – így nevezte Sík Sándor az áttért zsidók életszemléletét. Ezt a sorsot, a kettőjük közti hasonlóságot próbálom érzékeltetni az előadásomban, néha a saját szavaimmal, máskor Radnóti, vagy özvegye, Gyarmati Fanni naplójából idézve.

Olvasta Nyáry Krisztián Szerb Antalról írt rövid összefoglalóját a Nem kötelező – Tiltott irodalom című kötetben, amelyben az azonos neműek közti szerelemről szóló, klasszikus irodalmi művekből válogatott?

Még nem, de ismerem Nyáry Krisztiánt. Nagy műveltségű író, aki szórakoztatva tanít.

Idézek az idevágó szövegéből: „A tizennyolc éves Szerb Antal 1919-ben írt egy novellát Hogyan halt meg Ulpius Tamás? címmel. Az elbeszélést rejtő füzetben még sokáig őrizgette egy szőke, törékeny, arisztokratikus arcú fiú fényképét, akiről Ulpius Tamás figuráját, és majdani regénye, az Utas és holdvilág főszereplőjét mintázta. A képen látható fiú kamaszkori cserkésztársa, Térey Benno volt… Szerb titkosírással írt naplója tanúsága szerint a két cserkészfiút szerelmi vonzalom kötötte egymáshoz, s az érzéki kapocs emléke évekkel később is tetten érhető Szerb írásaiban. Ifjúkori naplójegyzeteiben többször is utal homoerotikus gondolatokra – ahogy nők iránti szenvedélyes vágyakozására és udvarlási kísérleteire is, s e kettősséget egyfajta neoplatonista filozófiával igyekezett feloldani.” Tud erről?

Térey Benno osztálytársa volt a gimnáziumban, később Amerikába költözött. Valóban van az Utas és holdvilágnak egy ilyen része. Mihály egyszerre szerelmes Ulpius Évába és a lány fivérébe, Tamásba. Én erről nem óhajtottam beszélni az estemben, mert sok másról akartam. De tudom, mit érzett Mihály a barátja iránt. Nagyon szépen rejtekezik Szerb Antal, sok minden nincs kimondva a regényben, bár finoman és mélyen ábrázolja Mihály vonzódását a testvérpár iránt. Csodálatos a regény.

Hosszú évekig a Szabó István-filmek (Álmodozások kora, Apa, Szerelmesfilm, Tűzoltó utca 25., Budapesti mesék) ikonikus arca volt, s legutóbbi alkotásában, a Zárójelentésben is szerepet vállalt. De mindeközben játszott egy nyugatnémet produkcióban, a Trottában is, amely Joseph Roth osztrák író 1938-ban megjelent sikeres regényén, A kapucinus kriptáján alapul. Mostanában hallottam, hogy a rendező, Johannes Schaaf eredetileg Alain Delont, majd Klaus Maria Brandauert képzelte el az első világháború és a Monarchia bukása után orosz fogságból hazatérő arisztokratikus hadnagy szerepére.

Mi lesz a kérdés csattanója? Hogy aztán rám fanyalodott?

Nem, dehogy. Azt szeretném tudni, mivel ütötte ki híres, nyugati vetélytársait?

Eszembe sem jutott megkérdezni a rendezőtől, de Brandauer, amikor a Redl ezredesben játszottunk Szabó Istvánnál, szóba hozta, hogy róla is szó volt a Trotta kapcsán. A film jelentős része Budapesten forgott, de Bécsben is dolgoztunk.

Delon a fénykorát élte a hetvenes években, akkoriban forgatta a Borsalinót, a Zsarut, az Égő pajtákat, Brandauer 1972-ben szerződött a bécsi Burgtheater társulatához, és abban az évben kapott szerepet a Salzburgi kapcsolat című filmben.

Delon egészen más alkat, mint én. Nem akarom magam hozzá hasonlítani, de ő a sötétebb, kiszámíthatatlanabb, sőt veszedelmes figurákat hozta. Én meg az ártatlan értelmiségi benyomását keltettem. De az a bécsi báró, akit a Trottában játszottam, afféle dekadens figura volt. Kicsit csehovi. Idealista, vesztes figura, aki nem tudja megvalósítani az eszméit, a felesége pedig beleszeret egy nőbe. A történet elején még egy csinos hadnagyocskát kellett megformálnom, aztán megérkezik a háborúból, hazajön Bécsbe, és minden összedől előtte, az egész élete. Egy igazi lúzer lesz belőle. Az pedig jól állt nekem. Egy érett férfi, aki csak filozofálgat az életről, és nem csinál semmit. Mint Trofimov a Cseresznyéskertben, vagy Ványa bácsi.

A német filmmel Cannes-ba is eljutott. Épp abban az évben, amikor a Jancsó Miklóssal forgatott Még kér a népet is vetítették a fesztiválon.

Én a Trotta címszereplőjeként jöttem le a vörös bársonnyal letakart híres lépcsősoron. Kalandos volt a kiutazásom. Vízum kellett hozzá, amit nem volt egyszerű megszerezni. Emlékszem, az első este Fellini Rómáját vetítették. Ott ültem, és néztem a filmet. Teljesen elvarázsolt. A német film sztárjaként jutottam el egy pompás fogadásra. Olyan voltam, mint egy falusi gyerek a Riviérán. Mindenki kapott egy drága karórát, s mivel esett az eső, egy szép ernyőt is. Elmentem a kaszinóba, mivel kaptam kölcsön 50 frankot, mert egy fillérem sem volt, és nyertem egy halom pénzt aznap este. Életemben először jártam kaszinóban, és ez történt. Másnap természetesen visszamentem, s annak rendje-módja szerint az egész összeget elveszítettem. De nagy élmény volt. Jöttek-mentek mellettem a hírességek, én meg ott lehettem köztük harmincévesen. Aztán hazajöttem, az anyukámnak adtam az ernyőt, és ő járt vele, hogy „a fiam hozta Cannes-ból”.

S az a teniszmeccs, amelyet Bran­dauerrel nyomott le a Zárójelentésben? Kiderült, hogy melyikük az ügyesebb, a rátermettebb a pályán?

Én jobban teniszezem, mint ő. Húsz-harminc éve sokat játszottam. Brandauer színészként nagyon nagy profi. Korábban német tiszteket játszott.

Jól állt rajta az egyenruha, de nem tudjuk, hogy a sportért mennyire rajongott.

Én már gimnazistaként is rengeteget sportoltam. Atletizáltam. Egy-nyolcvanat ugrottam magasba. Ma biciklizem. Vannak napok, amikor huszonöt kilométereket tekerek. Vagy futok. Vagy bottal sétálok az erdőben. A reggeleket tornával kezdem. Tizenöt-húsz perc a szőnyegen. Nyújtok, erősítek, átmozgatom magam. Úszni is járok. Fél óra alatt ezer métert megteszek. Nincs olyan nap, hogy a sportot elhanyagolnám. Ez nálam elengedhetetlen. „Életben kell maradni, és ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami” – írja az Utas és holdvilágban Szerb Antal. Annyi sok betegséget látok magam körül! Amit lehet, szeretném elkerülni.

Színpadon is, filmben is sok-sok szerepet eljátszott. Szabó István és Jancsó Miklós mellett Sándor Pállal és Fábri Zoltánnal is dolgozott. Ivan Passer filmjében, a Sztálinban a bolsevista politikust, Zinovjevet alakította.

Franz Kafkát is eljátszhattam egy koprodukciós tévéfilmben, egy angol produkcióban zsidó származású magyar filmrendező voltam, talán éppen Kertész Mihály, egy brazil filmben magyar költő lehettem, egy nagyvilági poéta, akit Faludy Györgyről is mintázhattak volna. De játszottam csehszlovák filmben is, az Otakar Vávra rendezte Sötét napban. Ott egy repülőgép-eltérítő terrorista voltam.

Tenyerén hordozza a sors.

Mondhatjuk úgy is.

Ezek szerint nyugodt a lelke, ha visszatekint a pályájára?

Nem is tudom.

Akkor úgy kérdezem, még mindig nyugtalan a lelke?

Annyi sok jó történt velem! Sok szerencsében volt részem. Elég sok küzdelem is volt természetesen. Megvívtam a harcaimat. Volt rengeteg szép feladatom, de ki is hagytam dolgokat. Persze hogy nyugtalan a lelkem. Szeretnék még dolgozni. Élvezni az élet azon részét is, amely még élvezhető. Elszórakoznék még pár évet.

Még valami…

Főorvost, írót, költőt, ügyvédet gyakrabban alakított, mint munkáshőst vagy a társadalom perifériáján tengődő, lecsúszott alakokat. Jelmeztervezői ritkán és akkor sem könnyen öltöztették toprongyosnak, elhanyagoltnak. Az elegancia sokkal jobban illik hozzá, mint a szakadt öltözet. De ez csak a külső. Ott legbelül nem fog ki rajta semmilyen szerep.

A szerző a Vasárnap munkatársa