A Jimmy Lee and Jerry Lee: The Boys From Ferriday című album csalódás a zongoravirtuóz rajongói számára.
„Nagyon izgatottak vagyunk, amiért ma Jerry Lee Lewisszalközösen dolgozhattunk a stúdióban. Izgatottan várjuk ezt a közös munkát, és higgyék el, igazi áldás lesz, amikor megjelenik” – írta Jimmy Lee Swaggart ahhoz az Instagramon publikált felvételhez, amelyen fél évvel fiatalabb unokatestvére, Jerry Lee Lewis, a rock ’n’ roll Grammy-díjas pionírja mellett, egy zongora előtt ülve látható az érdekeltségébe tartozó SonLife Broadcasting Network louisianai stúdiójában. A szóban forgó kép idén áprilisban készült az unokatestvérekről, mintegy három évvel azt követően, hogy arról szóltak a hírek, hogy a súlyos agyiér-katasztrófa után lábadozó sztár új albumot készít. A Crazy Arms című első slágerével 1956-ban berobbant Lewis, aki senkihez sem hasonlítható, vad zongorajátéka miatt érdemelte ki a Killer, azaz a Gyilkos becenevet, három hónapos rehabilitációt követően tért haza a Tennessee államban lévő otthonába, ahol jelenlegi – hetedik – felesége, Judith asszony felügyelete mellett valóban előkészítette egy gospelalbum rögzítését. Csakhogy a projekt valahol megfeneklett, mert 2020 márciusa óta nem jött hír arról, hogy Lewis folytatta volna a T-Bone Burnett amerikai veterán zenei producerrel megkezdett stúdiómunkát. Bár egyes források szerint néhány szerzeményt több alkalommal is rögzítettek az egyik nashville-i stúdiókomplexumban, az album továbbra sem jelent meg. Ezzel szemben a Jimmy Lee Swaggarttal közös gospelmunka már el is készült, és július 1-től kapható a webshopokban és a lemezboltokban.
A Jimmy Lee and Jerry Lee: The Boys From Ferriday címre keresztelt album már a hivatalos megjelenés előtt előrendelhető volt Jimmy Lee Swaggart kereszténymédia-csoportjának webshopjában, méghozzá horribilis, 100 dolláros (mintegy 98 eurós) áron. „Úgy gondolom, hogy ez az album történelmi lesz, és újra és újra elő fogják venni, hogy meghallgassák” – közölte a potenciális vásárlókkal a pünkösdista vallási mozgalom egyik legnagyobb tengerentúli alakjaként ismert Swaggart tiszteletes a gospelalbum beharangozójában. A kilenc egyházi és vallási tematikájú dalt tartalmazó duettalbum a The Old Rugged Cross című múlt századi ismert himnusszal indul, amelyet Jerry Lee egymaga ad elő. A komolyzenészekkel és kórussal rögzített felvétel nehezen értelmezhető az egyházi keretrendszerből kivéve, lényegében azért, mert inkább a tennessee-i és kentuckyi templomok hagyományos gospelműsoraira emlékeztet, mintsem a világ egyik legnagyobb formátumú zenészének előadására. Ugyanez igaz a másik dalra, amelyet Jerry Lee egyedül énekel: a szintén bibliai történetet újramondó, kellemes hangzású és megindító istenhimnusz, az In the Garden ugyancsak az 1910-es évekből származik, de valamennyi ismert feldolgozása jobb az idős és beteg legenda újraértelmezésénél. Jerry Lee ugyanis az agyvérzése után már csak fél kézzel játszik a zongorán, de ennél sokkal markánsabb hatással bír, hogy a hangja fáradt és gyenge, sőt, bizonyos esetekben már nemcsak a tempó, hanem az artikuláció is kifog rajta.
Az album iránt érdeklődők ettől függetlenül nemcsak meghallgatják az anyagot, hanem meg is nézhetik azokat a klipeket, amelyek a felvétel során készültek. A kisfilmek nem változtatnak a zenei élményen, de azt legalább bizonyítják, hogy a két előadó nemcsak kellően profinak érzi magát ahhoz, hogy nyolcvanpluszosan stúdióba vonuljon, hanem kétségkívül annak is számít: a klipek tanúsága szerint tényleges megakadásjelenségek nélkül, ráadásul életkorukhoz képest dinamikusan és számottevő utómunkát nélkülözve dolgoztak.
Habár a keményvonalas Jerry Lee-rajongók csalódottnak érezhetik magukat, a déli keresztények több száz példányban vásárolták meg a Jimmy Lee and Jerry Lee: The Boys From Ferriday című cédét, amelynek egyik kulcsdala, a Jesus, Hold My Hand című duett egyetlen hónappal a feltöltése után már át is lépte a 385 ezres megtekintést a gyártó hivatalos YouTube-csatornáján. (Az album továbbra sem szerepel a világ legnagyobb zenei platformján, a Spotify kínálatában.) Mindazoknak, akik a zongoravirtuóz 2020-as stúdiómunkájára kíváncsiak, talán az idők végezetéig kell várniuk, ugyanis a nashville-i stúdióban történtek közül csak fotók szerepelnek Ethan Coen többszörös Oscar-díjas amerikai rendező Jerry Lee Lewis: Trouble in Mind című, első saját rendezésű dokumentumfilmjében.
„Úgy kezdtem, mint valamennyien, akiknek mond valamit a Jerry Lee Lewis név: a rock ’n’ roll slágerek révén gondoltam rá” – mondta Ethan Coen a Deadline online filmes lap újságírójának a közelmúltban. „Ezt a bizonyos elágazást a karrierjében, a countryzenei pályafutását alig ismertem. Aztán amikor T-Bone felvett minket, megnéztük ezeket az archív anyagokat, és amit láttunk, az szinte sokkoló volt. A zenei tudása és az előadói képességei hihetetlenek voltak, de a fickó egy igazi anyaszomorító volt” – mondta a rendező az alanyáról, akit nemrégen választottak be a countryzenei hírességek csarnokába. Habár Ethan Coen dokumentumfilmjét a cannes-i filmfesztiválon mutatták be májusban, azóta sem érkezett hír arról, hogy az A24 film független szórakoztatóipari cég gyártásában készült alkotástfilmszínházakba vagy streamingszolgáltató platformjára szánják-e.