A gyászmisén Dominik Duka bíboros, emeritus prágai érsek kiemelte a néhai Jozef Tomko szlovák bíboros jelentőségét és szerepét a katolikus egyházban. „A római egyház egy olyan bíborosától búcsúzunk, aki élete során nemcsak Szlovákiában töltött be fontos szerepet. Bizonyos értelemben ez az oka annak, hogy én is köszönetet szeretnék mondani ezen a helyen” – mondta Duka a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban. A bíboros búcsúztatóján több ezer zarándok és számos hazai politikai személyiség is jelen volt.
A bíboros végső búcsúztatásán több ezren vettek részt, köztük a legmagasabb alkotmányos tisztségviselők – Zuzana Čaputová, a Szlovák Köztársaság elnöke, Boris Kollár (Sme rodina) házelnök és Eduard Heger (OĽANO), a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke. Azok számára, akik nem tudtak bejutni a székesegyházba, a szertartás élő közvetítését az Orbán-torony mellett felálított kivetítőn követhették figyelemmel. Jaroslav Fabian, a kassai érsekség szóvivője szerint az elmúlt napokban mintegy 9000 ember látogatott el a Szent Erzsébet-székesegyházba, ahol vasárnap és hétfőn nyilvános tiszteletadásra helyezték el a bíboros földi maradványait.
Ezt követően több százan búcsúztak tőle dóm melletti Szent Mihály-kápolnában. A néhai bíborostól augusztus 11-én, csütörtökön vettek végső búcsút a vatikáni Szent Péter-bazilikában. A gyászmisén Giovanni Battista Re bíboros elnökölt, a végső búcsúztatást pedig maga Ferenc pápa végezte. A szertartás után Tomek földi maradványait repülőgéppel a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtérre szállították, ahol az emberek a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban nyilvánosan is leróhatták kegyeletüket. Ezután Kassára szállították. Ilyen jelentőségű és méretű temetés még soha nem volt Kassán. Az utolsó püspöki temetés a kassai székesegyházban 1962-ben volt, amikor Jozef Čárskýt temették el. Tomko volt a Bíborosi Kollégium legidősebb tagja. Augusztus 8-án, hétfőn, 98 éves korában távozott el az elők soraiból római lakásában. Kívánsága szerint a kassai székesegyházban helyezik örök nyugalomra.
(TASR, Németi)