Bár sokan örülnének Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter lemondásának, valójában semmit sem oldana meg – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a TA3 V politike című műsorában vasárnap.
A kormányfő szerint a koalíciós krízis megoldását célzó tárgyalások az elvárásaiknak megfelelően alakulnak, és nem „rekedtek meg”. Az OĽaNO öt pontot vázolt koalíciós partnereinek, amelyek – Heger szerint – megoldásként szolgálnak a felmerült problémákra. A miniszterelnök úgy véli, ezeket tisztességesen fogalmazták meg, és igazán kedvezőek az SaS számára. „Itt az ideje, hogy az SaS lemondjon az ultimátumáról” – fűzte hozzá.
Heger nem gondolja, hogy a problémát megoldaná, ha Matovič mellett az SaS vezetője, Richard Sulík gazdasági miniszter is lemondana. „Nem a kabinetet kell megoldani, az működőképes” – hangsúlyozta. Mint mondta, a fő problémát a Koalíciós Tanács ülései jelentik, ezért a miniszterelnök azt javasolja, hogy Matovič és Sulík ne vegyenek részt rajtuk.
Az új koalíciós szerződés magában foglalná a pénzügyi és a gazdasági tárca államtitkárainak cseréjét. A miniszterelnök szerint, ha az OĽaNO államtitkára átkerülne a gazdasági minisztériumhoz, az SaS-é pedig a pénzügyihez, jobban belelátnának egymás tárcáinak működésébe.
Azt, hogy a felek a szociális hálókon közlik fenntartásaikat, Heger szankcionálná. Egy bejegyzés kiírása akár a miniszteri szék elvesztésével is járna. „Ezek nagyon erős szankciók” – fűzte hozzá. Úgy véli, a személyes ellentéteket félre kell tenni. „Engem a szakmaiság és a felelősség érdekel” – mondta.
Heger visszautasította, hogy gyenge miniszterelnök lenne. „Nagyon jól tudom, hol a probléma, ezért javaslom ezeket a megoldásokat. Ha ezt valaki gyengeségnek tartja, azzal nem értek egyet” – szögezte le. Hozzátette, épp az ő hozzáállásának köszönhető, hogy a koalíció még létezik.
Jövő pénteken ismét tárgyalni hívja koalíciós partnereit, annak ellenére, hogy néhányan nem látják annak értelmét. A miniszterelnök azonban továbbra is bizakodó. „Az utolsó másodpercig küzdeni fogok” – mondta, visszautasítva azt a forgatókönyvet, hogy a kormány széthullana. „A négyes koalíció az egyetlen lehetőség” – zárta.