Search by category:
Egyéb kategória

Egy szerelmes pár is a pozsonyi gázoló áldozata

Öt ember halt meg a pozsonyi Zoch utcában történt tragikus balesetben, amelyet egy részeg sporttisztviselő okozott. Az áldozatok között volt az egyetemi hallgató, Marek és szerelme, Broňa is.

Marek Zárból származott, a testnevelést és történelmet hallgatott a Comenius Egyetemen, Broňa poprádi volt. Mindketten imádtak sportolni, míg Marek focizott, addig a lány a gimnasztika szerelmese volt.

A tragikus este a pár együtt a kollégiumukba utazott, de sosem érkeztek meg. A Vojtaššák család pár másodperc alatt elvesztette egyetlen fiát egy felelőtlen, ittas sofőr miatt, két lány elvesztette szeretett testvérét, Božoňék pedig okos és tehetséges lányukat. Mareket a csapata is gyászolja.

Amikor Marek édesapja hétfőn reggel felhívott, és elmondta, mi történt, megdöbbentem, és nem hittem el, hogy ez a szörnyű hír igaz lehet” – mondta Milan Šefc, a a labdarúgóklub menedzsere. Szomorúsággal a hangjában hozzátette: „Marek volt a kapusunk most vasárnap, a meccs után Poprádra vittem a vonathoz. Egész úton beszélgettünk, és nagyon kellemes, sűrű beszélgetés volt. Azonban semmi sem sugallta, hogy ez lesz az utolsó. Elbúcsúztunk, kezet fogtunk, és minden jót kívántunk egymásnak…”.

Broňa edző és tornabíró volt, szerette volna fellendíteni a gimnasztikát Poprádon. Egy részeg sofőr azonban keresztülhúzta a terveiket. Marek a baleset helyszínén életét vesztette, Broňa pár órával később a kórházban hunyt el.

(pluska)

Read More

Post Comment