Search by category:
Egyéb kategória

Romana Tabák feljelentette Cigánikovát

A feljelentést még a pozsonyi szórakozóhelyen történt verekedésük miatt nyújtotta be a rendőrségen.

Romana Tabák, a Sme rodina tagja a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy büntetőfeljelentést tett Jana Bittó Cigániková ellen. Azt állítja, hogy az egészségügyi bizottság vezetője folyamatosan rosszindulatú lépéseket tesz a személye ellen, ezért úgy döntött, hogy jogi úton védekezik.

Tabák továbbra is azt állítja, hogy a köztük lejátszódó események nem úgy történtek, ahogy azt Cigániková elmesélte. Épp ellenkezőleg. Szerinte az SaS képviselője támadt rá, mivel függőséget okozó szerek hatása alatt volt, ő csak megvédte magát.

Nem ez az első eset, amikor Cigánikova asszony nem tudott ellenállni a függőséget okozó szerek csábításának” – vádolja Tabák a képviselőt. „Úgy gondolom, hogy az ittas és kábítószerező emberek nem lehetnek tagjai a parlamentnek” – tette hozzá.

Jana Bittó Cigániková a Facebookon jelentette be, hogy testi sértés miatt feljelentést tesz Romana Tabák ellen.

„A barátaimmal és a férjemmel voltam egy koncerten Pozsonyban. A hangulat, a kiszolgálás, a környezet és a társaság – mind-mind tökéletes volt egészen addig a pillanatig, amíg Romana Tabák meg nem jelent a helyszínen” – kezdi beszámolóját Cigániková.

Cigániková szerint Tabák odalépett hozzá, és szitkozódni kezdett. Eközben – mint írja – neki sikerült megőriznie a nyugalmát, és nem támadott vissza. Tabák azonban nem hagyta abba.

„Levettem a siltes sapkáját, hogy mindenki lássa, milyen »intelligencia« képviseli a választóit a parlamentben. Azt hittem, hogy amikor rájön, hogy az emberek bámulják őt, abbahagyja” – teszi hozzá. Ekkor azonban Romana Tabák tépni kezdte Cigániková haját.

„Emberek, én még ekkora szégyent nem éreztem soha. Végig ültem, és nem reagáltam a támadásra, csak azt ismételgettem újra és újra, hogy normális-e, nyugodjon meg és engedjen el. Hiszen a nyilvánosság előtt vagyunk, és a parlamentet képviseljük. De a képviselő olyan állati őrjöngésben volt, hogy nem tudta abbahagyni, nem tudott uralkodni magán. Már az emberek is kiabálták neki, hogy hagyja abba, elrángatták tőlem, erre ő felállt, hogy még inkább tudja húzni a hajam. Hihetetlen” – írja Cigániková.

Mikor Cigániková mág azt gondolta, Tabák befejezte, akkor a képviselő még visszalépett hozzá és fejbe vágta. Cigániková bedagadt arccal, fej- és nyakfájdalmakkal a kórház sürgősségi osztályán kötött ki. Ezt követően büntetőfeljelentést tett a rendőrségen.

(refresher.sk, cszs)

Read More

Post Comment