Észtország kormánya csütörtökön úgy döntött, hogy újabb katonai segélyt küld Ukrajnának.
„Téli egyenruhát, felszerelést és lőszert küldünk Ukrajnának. Gyorsan le fogjuk szállítani” – írta Kaja Kallas észt miniszterelnök a Twitteren, az adomány mennyiségének említése nélkül. A védelmi minisztérium szóvivője biztonsági okokra hivatkozva szintén nem nyilatkozott ez ügyben.
Kallas felhívta a nemzetközi közösséget, hogy küldjön több katonai segélyt Ukrajnának, hogy meggyorsíthassa a megszállt területek felszabadítását. „Ez a béke útja” – írta.
Észtország közlése szerint az ukrajnai orosz hadművelet február 24-i kezdete óta 250 millió euró értékben küldött katonai segélyt Kijevnek. A fegyverek között voltak tankelhárító aknák, amerikai gyártmányú Javelin páncéltörő rakéták, valamint a német szövetségi kormány engedélyével továbbadott, az egykori Német Demokratikus Köztársaság készleteiből származó tarackok. Emellett Észtország Németországgal közösen felszerelt két tábori kórházat is átadott Ukrajnának.