Search by category:
Egyéb kategória

A rendőrség tisztázott néhány részletet a pozsonyi kettős gyilkosság kapcsán

Pozsony |

Egy nappal a tragikus kettős gyilkosság után a rendőrség hivatalos tájékoztatást adott a nyomozás állásáról. Daniel Lipšic speciális ügyész elmondta, minden jel arra utal, hogy a tizenkilenc éves elkövető korábban már fogott a kezében fegyvert, sőt, többször is gyakorolhatott az apjával.

Ľubomír Daňko, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) igazgatója elmondta, hogy szerdán 19:12-kor érkezett a segélyhívás a lövöldözéssel kapcsolatban, a rendőrség pedig 4 percen belül már a helyszínen volt. Ennek ellenére az elkövetőnek sikerült elmenekülnie, és bár nagy erőkkel keresték a hatóságok, csak a hajnali órákban találták rá, akkor már holtan.

Pozsony |

A fővárost alig két héten belül már a második súlyos tragédia rázza meg. A Zoch utcai gázolás után szerda este újabb ártatlan életeket oltottak ki. Szomorú egybeesés, hogy az áldozatok közül az egyik ismét egy egyetemista.

Sajtóértesülések szerint a tizenkilenc éves férfi 19 óra után pár perccel tüzet nyitott a Vár (Zámocká) utcán található Tepláreň nevű bárnál, amely az LMBTQ-közösség egyik közkedvelt szórakozóhelyének számít. Az elkövető a bár tulajdonosának elmondása alapján nyolc lövést adott le, majd elmenekült. A helyszínen két férfi életét vesztette, egy nőt pedig súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani, de az állapota már stabil.

Az ügyben a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) folytat nyomozást, és többféle verzióval is dolgoznak, tehát hivatalos álláspontot egyelőre nem közöltek. A történtek leírását így csak a sajtóértesülésekre, a helyszíni beszámolókra és a szemtanúk személyes benyomásaira lehet alapozni. Ezek alapján úgy tűnik, hogy az elkövető a lövöldözés után egy tömegközlekedési eszközzel hagyta el a helyszínt, és visszatért a főrévi (Ružinov) otthonába, ahol a gyilkos fegyvert kicserélte egy másikra. Ezután a belvárosban bolyongott, közben pedig a Twitter nevű közösségi oldalon folyamatosan aktív volt. Fél nyolc után pár perccel, vagyis közvetlenül a gyilkosság után azt írta, „nem érzek semmilyen megbánást, hát nem vicces?”. Ezt követően is közzétett még különféle üzeneteket, majd az utolsó bejegyzésében úgy fogalmazott, „találkozunk a másik oldalon”.

A rendőrség nagy erőkkel kutatott a férfi után, a belvárosban még egy rendőrhelikoptert is bevetettek. Végül a reggeli órákban tájékoztattak arról, hogy az elkövetőt holtan találták.

Mint kiderült, a gyilkos annak a Juraj Krajčíknak a fia, aki a 2020-as parlamenti választás során a Štefan Harabin által vezetett Vlasť listáján indult.

Az előzmények

Már a gyilkosság előtt is voltak arra utaló jelek, hogy az elkövető készül valamire.

A Denník N-nek sikerült kapcsolatba lépnie a két halálos áldozatot követelő gyilkosság elkövetőjének, a 18 éves Juraj K.-nak tanáraival.

A tanárai szerint Juraj K. jó képességű, tehetséges diák volt, de problémás magatartással. Többször dühösen viselkedett, gyakran került konfliktusba. Nem talált barátokat, ezt pedig nehezen viselte.

Az iskola már korábban is felfigyelt a fiú különös viselkedésére, ezért az édesapjának azt tanácsolták, hogy fiával kérjék egy szakember, pszichológus vagy pszichiáter segítségét, ő azonban nem volt együttműködő. Vélhetően szégyellte ezt – írja a Denník N.

„Nagyon sajnálom azt, ami történt” – nyilatkozta a lapnak a fiú korábbi iskolájának igazgatónője, Dana Jančinová.

A fiú egy pozsonyi gimnáziumba járt ahonnan később egy másik, különösen tehetséges diákok számára fenntartott pozsonyi iskolába lépett át. A közösségi oldalán közzétett manifesztációjában a fiú arról ír, hogy korábbi iskoláját pszichikai problémák és az osztálytársaival való konfliktus miatt hagyta ott. Az írásból az is kiderült, hogy az iskolában szekálták őt, ezen pedig nem tudta túltenni magát.

A fiú nehezen viselte, hogy nem jött ki a többi tanulóval, az iskolában agresszíven viselkedett társival. Volt, hogy a vita az egyik osztálytársával egészen verekedésig fajult, ezért a másik fiú inkább iskolát váltott.

„Az osztálytársai kerülték őt, nem akartak vele lógni. Nem jött ki velük, mert nem bánt velük megfelelően” – nyilatkozta a lapnak az egyik, neve elhallgatását kérő tanár.

A tanár szerint a fiú gátlások nélkül szidta osztálytársait, ugyanakkor kiegyensúlyozatlan volt. Volt, hogy egyik percben sírt, a másikban pedig a düh kerekedett rajta úrrá.

(Denník N)

A közösségi oldalán ugyanis több neonáci hangvételű bejegyzés jelent meg, sőt, sorozatgyilkosokra is hivatkozott, többek közt Anders Breivikre, arra a szélsőjobboldali terroristára, aki 2011-ben 77 embert ölt meg Norvégiában. Emellett augusztus közepén megosztott egy fényképet is, amelyen a Tepláreň előtt pózolt. A gyilkosság előtt egy nappal annyit írt, „meghozta a döntést”, majd a gyilkosság reggelén hozzátette, „végre lesz hajtva”. A délutáni órákban közzétett egy 65 oldalas kiáltványt, amelyben a zsidók és az LMBTQ-közösség elleni erőszakot hirdette. A dokumentumból kiderült, hogy már 2019 óta fontolgatta az ámokfutást, de csak akkor döntötte el végleg, amikor idén májusban értesült a 18 éves Payton Gendron esetéről, aki tíz embert ölt meg az amerikai Buffalo városában. Továbbá azt írta, több célpontot is kinézett, de ezeknek a listáját nem teszi közzé. Állította, ha túléli az első estét, akkor újra le fog csapni.

Az indíték

A fentiek alapján tehát nyilvánvalónak tűnik, hogy az elkövető az LMBTQ-közösséggel szemben érzett gyűlöletből követte el a gyilkosságot. Daniel Lipšic speciális ügyész ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a nyomozás még csak kezdeti stádiumban van, de eléggé valószínű, hogy valóban ez motiválhatta a gyilkost. Emellett megjegyezte, egyelőre semmi sem utal arra, hogy az elkövető ismerhette az áldozatait.

„Azelőtt, hogy a rendőrség elfogta volna, valószínűleg öngyilkos lett”

– közölte a speciális ügyész.

Elárulta, már tudják, honnan szerezte a fegyvert, de bővebb tájékoztatást erről nem ad. Elmondása szerint a hatóságok kiemelt figyelemmel követik a közösségi oldalakon a szélsőséges megnyilatkozásokat, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő újabb ilyen tragédiák.

A közösségi oldalakon felbukkanó gyűlöletbeszédet a Szlovák Titkosszolgálatnak (SIS) is ellenőriznie kellene. Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök azt mondta, tárgyalni fog az SIS vezetőségével arról, hogyan fordulhatott elő, hogy nem sikerült időben megállítani a gyilkost.

Az elkövető egyébként Heger háza előtt is készített fotókat. A miniszterelnök megerősítette, hogy a képek valóban az ő háza előtt készültek. Ennek ellenére azt mondta, nem félti az életét.

A kimondott szó súlya

A kormányfő mindemellett elfogadhatatlannak nevezte, hogy Szlovákiában emberéleteket oltsanak ki pusztán azért, mert az LMBTQ-közösséghez tartoznak. Úgy fogalmazott, az utóbbi időben számos válságot kell átélnie az embereknek, nemcsak Szlovákiában, hanem az egész világon. Ennek ellenére nem szabad engedni, hogy a mindennapi nehézségekből fakadó düh és gyűlölet a felszínre törjön, és a különféle kisebbségek képviselőin csattanjon.

„Mindenkit felszólítok, de elsősorban a politikusokat, hogy mérlegeljék a kijelentéseiket. A kimondott szónak ugyanis súlya van”

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez nemcsak a közszereplőkre, hanem minden állampolgárra vonatkozik, akik a közösségi média felhasználói.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök szintén a politikusok felelősségét emelte ki.

„A kisebbség iránti gyűlölet, amelyet sokáig a politikusok ostoba és felelőtlen kijelentései tápláltak, ártatlan emberéletekbe került”

– írta az államfő a közösségi oldalán.

Hozzátette, már három éve hangoztatja, hogy bizony a szavak is fegyverek.

„Mi, politikusok felelősek vagyunk minden egyes szavunkért. Mégis sokan gyűlölettel töltik meg a teret, meggondolatlanul. Dühít, hogy még egyes ügyészek és bírók sem tulajdonítanak jelentőséget a verbális bűncselekményeknek, és nem tartják őket veszélyesnek”

– vélekedett Čaputová.

 

Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke szintén elítélte a szerda este történt támadást.

„Elfogadhatatlan, hogy a társadalom vagy az egyének ilyen, gyűlöletkeltő módon viselkedjenek bárkivel szemben”

– írta Kollár.

Az elhunytak hozzátartozóinak részvétét fejezte ki.

A politikusok felelőssége

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter szerint manapság divat a gyűlölködés, és most két ártatlan ember vesztette életét pusztán azért, mert valaki felült erre a divathullámra.

„Olyan állapotba jutottunk, hogy a napi gyűlöletkeltés a médiában, az ellenzékben, a lelátókon, az utcán vagy a munkahelyeken már megszokottá vált”

– közölte az OĽaNO vezetője.

 

Veronika Remišová (Za ľudí) régiófejlesztésért felelős miniszter megbocsájthatatlannak nevezte az elkövető tettét. Mint mondta, egy olyan világban élünk, ahol az emberek között a kölcsönös ellenségeskedés a különféle fóbiák falai épülnek.

Richard Sulík, az SaS vezetője úgy véli, a gyűlölet az LMBTQ-közösséggel szembeni kijelentéseknél kezdődött, és most egy gyilkosságba torkollott.

A Smer a közösségi oldalán azt írta, minden emberi életnek egyenlő értéke van, és minden erőszakos gyilkosságot el kell ítélni.

A Hlas a sajtóközleményében azt üzente, felszólítják a szlovák politikai színteret, különösen annak néhány képviselőjét, hogy hozzák vissza a közbeszédbe a tisztességet és a racionális érveket, mert az általuk terjesztett gyűlölet az egész társadalmat beszennyezi.

A tragédiával kapcsolatban a Szövetség is reagált.

„A társadalom nem egyezhet ki a más csoportok és közösségek ellen irányuló, a gyűlölet szította erőszakkal. Olyan időket élünk, amikor a társadalmat a gazdasági és az energiaválság miatt szétfeszíti a bizonytalanság és a jövőtől való félelem. Ilyenkor sokkal könnyebb gyűlöletet szítani mások iránt, mint békeidőkben. Ezért fontos, hogy a társadalom most összefogjon és határozottan elítélje a gyűlöleterőszak minden megnyilvánulását”

– üzente lapunknak a párt szóvivője.

Politikusok reakciói a szerda este Pozsonyban történt lövöldözésre. A támadásban ketten életüket vesztették.

„Megdöbbenve, szavak nélkül állunk a hidegvérrel eltervezett cselekedet előtt. Azért ölték meg a fiatalokat, mert másképp éltek, mint ahogy azt valaki elképzelte. Ez elfogadhatatlan, határozottan elítéljük. A gyűlölet az LGBTI-közösség elleni különféle kijelentésekkel kezdődött, és egy szörnyű tettel ért véget” – írta Richard Sulík, az SaS vezetője.

Ivan Korčok volt külügyminiszter veszélyesnek tartja a másságról szóló heves, nyilvános vitát. „Egyértelműen ki kell mondani, hogy ez a vita felülről indul, ergo a politikából. Nagyon kíváncsi vagyok, miként reagálnak erre a tradicionális értékeket képviselő misszionáriusok, konkrétan azok, akik azt sugallják, hogy az olyan nyugati perverziókkal, mint az LGBTI, nem engedjük felforgatni a mi Szlovákiánkat” – tette hozzá.

„Gyászolok, hiszen két fiatal életét vették el. Úgy tűnik, hogy gyűlöletből fakadó bűncselekményt követtek el. Ha így történt, Szlovákia nagyobb problémával áll szemben, mint azt a jelen helyzetben képzelnénk” – reagált Branislav Gröhling (SaS) volt oktatási miniszter.

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök szintén elítélte a szerda este történt támadást. „Elfogadhatatlan, hogy a társadalom vagy az egyének ilyen, gyűlöletkeltő módon viselkedjenek bárkivel szemben” – írta Kollár a Facebook-oldalán. Az elhunytak hozzátartozóinak részvétet kívánt.

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter szintén részvétet kívánt. „Elítélem ezt a brutális tettet, annál is inkább, mert olyan helyen történt, ahol az LMBTI-közösség találkozott és biztonságot keresett” – üzente a tárcavezető a közösségi oldalán.

Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője lapunknak eljuttatott közleményében hangsúlyozta, a másság nem lehet gyűlöltet tárgya, legyen szó akár értékrendbeli, rasszbeli, véleménybeli, életviteli vagy szexuális különbségről.

„Kérek mindenkit, dobjuk végre félre a nézeteltéréseinket, és kezdjünk el közösen egy olyan toleráns Szlovákiát építeni, ahol mindenki békésen és biztonságban leélheti az életét”

– közölte Šipoš.

Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere kiemelte, a fővárosiaknak rövid időn belül már a második súlyos tragédiával kell szembenézniük, utaltva ezzel a Zoch utcai gázolásra. „A kioltott emberéleteket már semmi sem hozhatja vissza. Mindenkinek, aki ismerte az áldozatokat – család, barátok és hozzátartozók, őszinte részvétem” – reagált Vallo.

„Egy hete Pozsonyban az alkohol, tegnap a gyűlölet oltott ki ártatlan életeket Pozsonyban. A társadalom nem egyezhet ki a más csoportok és közösségek ellen irányuló, a gyűlölet szította erőszakkal” – áll a Szövetség közleményében. „Olyan időket élünk, amikor a társadalmat a gazdasági és az energiaválság miatt szétfeszíti a bizonytalanság és a jövőtől való félelem. Ilyenkor sokkal könnyebb gyűlöletet szítani mások iránt, mint békeidőkben. Ezért fontos, hogy a társadalom most összefogjon és határozottan elítélje a gyűlöleterőszak minden megnyilvánulását” – olvasható a párt állásfoglalásában.

„Amikor azt mondom, hogy Szlovákia szabad és demokratikus ország, azt komolyan gondolom. Elfogadhatatlan, hogy az életvitele miatt bárkinek is féltenie kellene az életét” – áll Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő közleményében. A miniszterelnök elítélte a szerda este történt pozsonyi támadást, amelyben ketten életüket vesztették.

„Határozottan elítélem a tegnapi támadást, amelyben ketten életüket vesztették. Az extrémizmus bármilyen formája elfogadhatatlan” – írta Heger, aki egyúttal részvétéről biztosította az elhunytak hozzátartozóit.

Tüzet nyitott egy férfi szerda este 7 órakor Pozsony belvárosában, a Zámocká utcában. Az elkövető még szökésben van.

A SME hírportál értesülései szerint a lövöldözésben két ember vesztette életét. Az elkövető jelenleg szökésben van, a rendőrség még keresi.

A lövések a Tepláreň nevű LMBTQ-bárban dördültek el, az ott dolgozó egyik pincérnő is megsérült, ezért kórházba szállították, de már nincs életveszélyben.

A környéken razzia van folyamatban, a rendőrség lezárta az utcákat, és még helikoptereiket is készenlétbe állították egy esetleges bevetésre.

Az elhunytak számát a Mentőszolgálat műveleti központjának (OS ZZS) szóvivője, Alena Krčová is megerősítette a TASR hírügynökségnek. Mindkét áldozat 30 év alatti férfi volt.

A Zámocká utca egyik lakója elmondta, legalább hét lövést hallott az ominózus időpontban. Az elkövető állítólag egy 18 és 25 év közötti férfi, aki fekete kabátot, fehér tornacipőt és kék farmert viselt.

(sme, tasr)

A lövöldözés után az elkövető elmenekült, a rendőrség ma reggel talált rá holtan. 

A fiatal lövöldöző tegnap este 2 férfival végzett egy pozsonyi, LMBTQ közösség által is látogatott bárban.

A tettes az eset előtt kiáltványt tett közzé, amelyben antiszemita és melegellenes nézeteket vallott. A lövöldözés után ismét bejelentkezett a közösségi médián, ahol arról írt, hogy nem érez megbánást. 

A rendőrség ma reggel közölte, hogy az elkövetőt holtan találták. A fiatal a jelek szerint öngyilkos lett, pár perccel éjfél előtt az „utolsó szavairól” tett közzé bejegyzést, illetve azt írta: „csaótok, találkozunk a másik oldalon”. A fiókját ezután a közösségi oldal blokkolta. 

A fiatal a közzétett bejegyzései és kiáltványa szerint a támadást 2019 óta tervezte. Később egy rasszista indíttatású tömeggyilkosságra is készült a 18 éves Payton Gendron mintáján, aki idén májusban tíz embert ölt meg az amerikai Buffalo városában.

A hatóságok jelenleg annak gyanúját vizsgálják, hogy a támadást apja fegyverével követte el. 

A pozsonyi Tepláreň nevű bár előtt lövöldőző fiatal a Denník N információi szerint a Vlasť párt egyik 2020-as képviselőjelöltjének, Juraj K.-nak fia. A rendőrség jelenleg annak gyanúját vizsgálja, hogy a gyilkosságot, amelyben két 30 év alatti férfi hunyt el, a fiatal apja fegyverével hajtotta végre.

A támadás előtt a 19 éves fiú a Twitter portálon számolt be terveiről, a gyilkosságot már 2019 óta tervezte. A lövöldözést megelőzően közzétett kiáltványában extrémista nézeteket vallott és náci szimbólumokat használt. Továbbá arról is beszámolt, hogy ha sikerrel jár, további rasszista indíttatású tömeggyilkosságokat fog elkövetni.

A fiatal két tömeggyilkosra is hivatkozott, Brenton Tarrantra, aki Új-Zélandon mecsetekben lövöldözött, illetve John Earnestra, aki az Egyesült Államokban egy zsinagógában támadt. Rajtuk kívül több gyilkost is idézett, akik szélsőjobboldali nézeteket vallottak. A pozsonyi lövöldözést elkövető fiatal a 18 éves Payton Gendron mintáján készült volna következő támadására. Gendron idén májusban tíz embert ölt meg az amerikai Buffalo városában.

A támadás után a fiatal a közösségi oldalon még tett közzé bejegyzéseket, egyben azt írta: „csaótok, találkozunk a másik oldalon”. Ma reggelre a rendőrség holtan talált rá. 

A tettes a pozsonyi Tepláreň nevű bárnál lövöldözött. Két férfi életét vesztette, egy nő kórházba került.

A fiatal az információk szerint egy kiáltványt közölt a közösségi oldalán, amelyben az LMBTQ és a zsidó közösséget támadta, és elengedhetetlennek tartotta a „fehér rasszért való harcot”. Szerdán be is jelentette, hogy „operációját” valóban végrehajtja. Magáról szlovák fiúként írt, aki 2003-ban született.

Nem sokkal a lövöldözés után arról számolt be az oldalán, hogy nem bánja a tettét, és jól érzi magát. Egyes kommentekre is reagált.

A fiatal áldozatai 30 év alatti férfiak voltak. A tettes továbbra is szökésben van, jelenleg a NAKA keresi. A fővárosban több biztonsági intézkedés van érvényben.  

„A rendőrség intenzíven dolgozik a pozsonyi lövöldözés ügyének tisztázásán. Köszönjük az összes információt, amelyet a 158-as telefonszám felhívásával közölnek velünk. Kérjük a nyilvánosságot, hogy minimalizálják a meg nem erősített információk közösségi hálózatokon való terjesztését. Amint a helyzet lehetővé teszi, tájékoztatni fogjuk Önöket” – írta a rendőrség tegnap este a Facebookon. 

Fotók a helyszínről a galériában!

Tüzet nyitott egy férfi szerda este 7 órakor Pozsony belvárosában, a Zámocká utcában. Az elkövető még szökésben van.

A SME hírportál értesülései szerint a lövöldözésben két ember vesztette életét. Az elkövető jelenleg szökésben van, a rendőrség még keresi.

A lövések a Tepláreň nevű LMBTQ-bárban dördültek el, az ott dolgozó egyik pincérnő is megsérült, ezért kórházba szállították, de már nincs életveszélyben.

A környéken razzia van folyamatban, a rendőrség lezárta az utcákat, és még helikoptereiket is készenlétbe állították egy esetleges bevetésre.

Az elhunytak számát a Mentőszolgálat műveleti központjának (OS ZZS) szóvivője, Alena Krčová is megerősítette a TASR hírügynökségnek. Mindkét áldozat 30 év alatti férfi volt.

A Zámocká utca egyik lakója elmondta, legalább hét lövést hallott az ominózus időpontban. Az elkövető állítólag egy 18 és 25 év közötti férfi, aki fekete kabátot, fehér tornacipőt és kék farmert viselt.

(sme, tasr)

(Refresher, dennikn, sme)

„A kisebbség iránti gyűlölet, amelyet sokáig a politikusok ostoba és felelőtlen kijelentései tápláltak, ártatlan emberéletekbe került” – írta Zuzana Čaputová államfő a szerda este Pozsonyban történt lövöldözésre reagálva. A támadásban ketten életüket vesztették.

„Három éve beszélek arról, hogy a szavak is fegyverek. Hogy mi, politikusok felelősek vagyunk minden egyes szavunkért. Mégis sokan gyűlölettel töltik meg a teret, meggondolatlanul. Dühít, hogy még egyes ügyészek és bírók sem tulajdonítanak jelentőséget a verbális bűncselekményeknek, és nem tartják őket veszélyesnek” – írta az államfő.

„Őszinte részvétet a hozzátartozóknak, és erőt kívánok az LGBTI-közösség tagjainak, akik a támadás után fenyegetve érezhetik magukat” – áll a köztársasági elnök asszony Facebook-bejegyzésében.

Mélységesen elítélem az ilyen erőszakot és minden faji, nemzetiségi motiváción alapuló bűncselekményt – nyilatkozta a Napunknak Gyimesi György, az OĽaNO képviselője.

„Ha bebizonyosodik, hogy ezt a bűncselekményt az LMBTQI emberek elleni gyűlölet motiválta, az elfogadhatatlan. Mélységesen elítélem, semmi keresnivalója nincs az ilyesminek 2022-ben Európában” – nyilatkozta Gyimesi a Napunknak. Mint mondta, ő nem az LGBTI-közösség ellen uszított, csupán az ideológiát bírálta, ami mellett továbbra is kitart.

„Én egy ideológiát kritizáltam, és azt mondtam, hogy ennek az ideológiának semmi keresnivalója nincs állami épületeken. Továbbra is ezt gondolom. Azt is mondom, hogy ezeknek az embereknek könnyítsük meg az életét például azzal, hogy tudjanak egymás után örökölni, illetve egymás egészségügyi dokumentációjába betekintést nyerhessenek. Ezzel semmi problémám nincs” – mondta.

Az OĽaNO képviselője szerint a támadást és annak indítékát előbb a rendőrségnek kell kivizsgálnia. „Utána beszélhetünk természetesen minden egyébről, de én azt szeretném, ha nem csak az LMBTQI emberek jogairól beszélnénk, hanem a nemzeti közösségek jogairól is, mert azok az utóbbi időben teljesen a háttérbe szorultak” – mondta Gyimesi.

(Napunk)

Megszólalt a tulajdonos

Csütörtökön közös sajtótájékoztatót tartottak az Inakosť (Másság) kezdeményezés tagjai, akik már évek óta az LMBTQ-közösség érdekeit képviselik, valamint Roman Samotný, a Tepláreň bár tulajdonosa. Samotný a könnyeivel küszködve jelentette ki, hogy ez egy szándékos támadás volt a szexuális kisebbségek ellen. Mint mondta, a gyilkosságot nyilvánvalóan előre eltervezték, nem pedig hirtelen felindulásból történt. Megjegyezte, a szemtanúk szerint a gyilkos legalább 40 percet várakozott a bár előtt, és csak ezután lendült támadásba. Úgy gondolja, a kialakult helyzetért az ország politikai vezetésének néhány képviselője is felelőssé tehető.

Szimbólumok

Janka Bittó Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának elnöke a közösségi oldalán azt üzente Tomáš Tarabának (független, korábban ĽSNS) és Gyimesi Györgynek (OĽaNO), hogy ez az a nap, amikor minden egyes állami intézménynek ki kellene függesztenie a szivárványos zászlót, ezzel is gesztust gyakorolva az LMBTQ-közösség számára, hogy a társadalom egy emberként áll ki mellettük. Az említett két képviselő a parlament legutóbbi ülésén beterjesztett egy javaslatot, amelynek értelmében nem lehetne középületekre kirakni a szivárványos zászlót. A javaslatot végül nem szavazták meg a képviselők.

Gyimesi a közösségi oldalán kijelentette, a leghatározottabban elítéli a bárki ellen irányuló faji, nemzeti vagy egyéb indíttatású támadást, és őszinte részvétét fejezi ki az elhunytak családjainak.

„Ugyanakkor azt is elutasítom, hogy két ember megbocsáthatatlan halálából politikai tőkét kovácsoljanak”

– üzente az OĽaNO képviselője.

 

(nar, TASR, Denník N, TA3)

Két fegyver

A tettes feltehetően egy tömegközlekedési eszközzel utazott haza a főrévi (Ružinov) otthonába, ahol a gyilkos fegyvert kicserélte egy másikra. Mint kiderült, a fegyverek az apja, Juraj Krajčík tulajdonában voltak, aki a 2020-as parlamenti választáson annak a Vlasť nevű pártnak a listáján indult, amelyet Štefan Harabin alapított. Daňko megerősítette, hogy mindkét fegyvert legálisan birtokolta a férfi. A sajtóban azzal kapcsolatos információk is megjelentek, hogy az elkövető egy Németországban élő személytől juthatott lőszerekhez, de a hatóság a nyomozás jelenlegi stádiumában erről nem akart részletesebb tájékoztatást adni. Branko Kišš, az országos rendőrfőkapitányság első alelnöke viszont elárulta, a kamerafelvételek alapján úgy tűnt, hogy az elkövető nem először használt lőfegyvert, korábban már gyakorolhatott. Feltételezhető, az apjával többször is járt lőtéren, tette hozzá Daniel Lipšic.

A szülők felelőssége

A rendőrség továbbá megerősítette, hogy a fiatal férfi a hazaérkezése után konfliktusba keveredett a szüleivel. Lipšic elmondta, a szülők minden bizonnyal már tudtak a fiuk tettéről, amikor megérkezett, ennek ellenére még órákig nem jelentették a rendőrségnek.

„Mindezt olyan helyzetben, amikor nyilvánvalónak kellett lennie a számukra, hogy az egyik lehetőség, amit a fiuk fontolgat, az az öngyilkosság”

– jelentette ki a speciális ügyész. A gyilkos ugyanis egy búcsúlevelet is hátrahagyott a veszekedést követően. Hogy a szülőket mennyire fogják felelősségre vonni, akár az információk visszatartása, akár a fegyverek nem megfelelő tárolása miatt, Lipšic szerint egyelőre nincs tisztázva. A fegyverekkel kapcsolatban még megjegyezte, az apa valószínűleg egy széfben tartotta őket, de a fiú tudhatta a kódot. Hogy honnan, egyelőre az is kérdéses.

Nem hibáztunk

A gyilkosság előtt az elkövető több olyan bejegyzést is megosztott a Twitter-oldalán, amelyből már sejteni lehetett, hogy valamilyen szörnyűségre készül. Ennek legegyértelműbb bizonyítéka az a kiáltvány volt, amelyben a zsidókkal és az LMBTQ-közösséggel való leszámolásáról írt, és amelyet pár órával a gyilkosság előtt tett közzé. A sajtóban felmerült a rendőrség és a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) felelőssége is, hiszen ezeknek a szervezeteknek elvileg figyelnie kellene, ha valamilyen szélsőséges cselekedetekről jelennek meg információk a közösségi oldalakon. Lipšic szerint azonban ez csak illúzió, a hatóságoknak valójában nincs esélye 500 millió Twitter-felhasználó tevékenységét megfigyelni. Mint mondta, az ilyen tetteket csakis az állampolgárokkal való szoros együttműködésben lehet megfékezni, mégpedig úgy, hogy a család, a barátok, a hozzátartozók, a tanárok vagy a közeli ismerősök jelzik a rendőrségnek a gyanús aktivitást.

Kišš szerint azt sem lehet mindig egyértelműen megítélni, hogy a közösségi médiában mely bejegyzések tartoznak a rizikós kategóriába és melyek nem. Továbbá úgy véli, a rendőrség az elkövető felkutatása során sem követett el hibát. Szerinte az, hogy 12 órán belül sikerült rábukkanni, ilyen eseteknél sikeresnek mondható.

Read More

Post Comment