A két folyamat persze nem egy síkon zajlik. Egyfelől adott a szocializáció, hogy emberekkel nap mint nap találkozunk, hogy ömlenek a hírek, ha akarjuk, ha nem. Másfelől, és éppen erre reagálva, az ember igyekszik ebben a rengeteg bizonytalanságban a biztos pontokat megkeresni. Nagyobb gond, hogy ha ilyen nincs, akkor a pszichénk nekifog és próbál ilyeneket maga kitalálni.

Minél kisebb a fogódzó odakinn, annál nagyobb az esélye, hogy a magunk belső világában lesznek ilyenek. Ez sem rossz, csak növeli a kockázatot, hogy néhányaknál ezek olyan belső univerzumot teremtenek, ami viszont nem kompatibilis a külvilággal.

Nyilván ez az eset áll fenn a pozsonyi terroristánál, aki nekifog a maga jobb iskolai háttere ellenére embereket meggyilkolni. Nem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy a többi amerikai elkövetői mintázathoz hasonlóan lényegében online radikalizálódott. Mert ez már a szoba foteljéből megoldható, sőt bűnszervezetek és radikálisok nagyban dolgoznak a hasonló magányos elkövetők kitermelésén.

Nincs ez máshogy a politikában sem. Hiába jönnek a feljegyzések, a leiratok és összefoglalók, a döntéshozónak egyre nagyobb a csábítás, hogy a saját, már előzetesen felépített világképével összeférhetően, annak megfelelően szűrve olvassa ki a tartalmat az információból. Mert az összefoglalót „belső ellenállók” írták? (A trumpi „deep state” kritika…) Vagy bármit írhatnak, ha egy sor van benne, ami megfelelő, akkor az kerül kiemelésre? Vagy egyes összefoglalókat már a kabinetfőnökök szűrnek meg, hogy ne is zavarja meg „szegény” vezetőt?

A korra jellemző, hogy a két nagy euroatlanti rivális ország vezetői pont hasonló csapdában vannak. Vlagyimir Putyin és Hszi Csinping mindketten magányos vezetők a szónak a szervezetszociológiai jelentésében. A legtöbb diverzáns kínai, orosz felsővezető arról számol be, hogy szűkültek az információs csatornák a csúcsvezető körül, hogy szelektív az információs tűzfal, hogy nem mernek a tényekkel odamenni. Vajon elindította volna Putyin a háborút, ha tisztában van a hadseregben lévő korrupció mértékével? Vajon Hszi mindent tud a tajvani–amerikai szándékokról, hogy reálisan mérje fel egy invázió kockázatát?

Az információ szűrésén háborúk múlnak, ma is. Életbevágó tehát, hogy olyan állami szervek, döntés-előkészítők és think-tankok működhessenek, meghallgatásra találjanak (legalább olvasásra), amelyekből a legvalósabb kép bármely döntéshozónak összerakható. Erre a magunk háza táján is érdemes figyelni.