Search by category:
Egyéb kategória

Ferenc pápa felajánlotta, tárgyaljon a Vatikánban Putyin és Zelenszkij

Ferenc pápa kész közvetíteni az ukrajnai konfliktus rendezésében, és felajánlotta, hogy a Vatikán lehetne a házigazdája Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz államfő tárgyalásának – közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva kedden Leonyid Szevasztyjanov, az óhitű ortodox keresztények nemzetközi szövetségének elnöke a katolikus egyházfővel folytatott beszélgetésére hivatkozva.

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő korábban bejelentette, hogy Moszkva üdvözli Emmanuel Macron francia elnök arra vonatkozó javaslatát, hogy a közvetítési erőfeszítésekbe be lehetne vonni Ferenc pápát és az amerikai vezetést is.

„Peszkov reakciója mutatja, hogy Oroszország elfogadhatónak tartja Ferenc pápa személyét tárgyalófélként. Valamilyen elmozdulásra van szükség, valószínűleg mindenekelőtt orosz részről. A pápa megerősítette nekem, hogy kész közvetítőként fellépni, és felajánlotta, hogy a Vatikán szívesen lenne a tárgyalások helyszíne, első körben Zelenszkij és Putyin között. Ezeket Ferenc pápa, Zelenszkij és Putyin részvételével kerekasztal-tárgyalások formájában tartanák, melyeket az egyházfő moderálna. Az elnökök megvitathatnának olyan témákat, mint a tűzszünet, valamiféle csapatszétválasztás, később terítékre kerülhetnének globálisabb ügyek is” – mondta Szevasztyjanov.

A vallási vezető elmondta, hogy Ferenc pápa egy konferenciát is javasolt a tárgyalások után, amelyre az ukrán és orosz fél mellett az Egyesült Államok és az európai országok képviselői is hivatalosak lennének. Mint mondta, ez egyfajta európai biztonsági konferencia lenne, amelyen a felek megegyezhetnének a biztonság valamiféle új formájáról. „A Vatikán megfelelő infrastruktúrával rendelkezik Rómában ahhoz, hogy bármilyen formátumú konferenciát meg tudjon rendezni területén” – tette hozzá.

Read More

Post Comment