Search by category:
Egyéb kategória

Több százan tüntettek Kassán az energiaválság miatt

Az energiaválság hatásaira akarta felhívni a figyelmet több száz tüntető pénteken Kassa központjában. A tüntetést szervező Remény és Szabadság (Nádej a Sloboda) polgári társulás szerint nem a kormány vagy más intézmények ellen tüntettek, de több felhívásukat is a kormánynak címezték. Jana Mésarová, a kerületi rendőr-kapitányság szóvivője megerősítette, hogy a rendezvényen nem történt rendbontás.

A szervezők a földgázt, a villamos energiát, a szegénységet, a szólásszabadságot, a zöld átállást, az Ukrajnának adott fegyvereket és a háború támogatását nevezték a fő problémának. A TASR-nek azt nyilatkozták, a kormánynak akartak üzenni, hogy energiaszegénység, az állam meggyengülése és az életszínvonal romlása fenyeget. Állításuk szerint még ha lesz is elegendő energiaforrás, elérhetetlen lesz a magas árak miatt.

A szónokok a kormány bukásáról és arról is beszéltek, hogy veszélybe került az államiság, vagy hogy rossz állapotban van az egészségügy. „Biztonságot akarunk és olyan politikusokat, akik nemcsak magukkal törődnek, nemcsak Európa-párti, hanem mindenekelőtt szlovákbarát nézeteket vallanak” – mondta az egyik szónok.

A tüntetők szerint gazdasági szabotázs, politikusi és hivatalnoki bűnözés folyik, a tömegből „börtönbe” bekiabálások hangzottak el. A szónokok „Covid-büntetőbíróságról”, „új világrendről”, „a szláv népek között szított mesterséges konfliktusról” és „hagyományos családról” beszéltek.

A háromórás tüntetés végén a szervezők felszólították a kormányt az energiaellátás és a méltó életszínvonal biztosítására, az Európai Unióval való tárgyalásra, az Ukrajnának küldött fegyverszállítmányok leállítására, valamint az orosz-ukrán konfliktus kezelésére.

Read More

Post Comment