Kisebbségi jogvédő bizottságot hozhatnának létre azok a helyi és megyei önkormányzatok, ahol a lakosság jelentős részét a nemzeti kisebbségek teszik ki. A javaslat Bukovszky László kisebbségi kormánybiztostól származik. Bukovszky ezzel kapcsolatban felhívással fordult az októberi összevont választáson megválasztott önkormányzati képviselőkhöz.
„Szükségesnek tartom, hogy a demokratikusan megválasztott önkormányzati képviseletek pozitív jelzés adjanak, hogy nem közömbös számukra a kisebbségi lakosok identitásának támogatása és fejlesztése” – fogalmazott Bukovszky, és rámutatott, mintegy 800 olyan település van Szlovákiában, ahol a kisebbségek dominálnak vagy jelentős számban élnek.
A kormánybiztos elképzelése szerint a kisebbségi jogvédő bizottságok részt vehetnének a regionális oktatási, kulturális és a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítése terén végzett munkában. A nemzeti kisebbségek jogainak védelmével vagy tiszteletben tartásával kapcsolatos rendeletek és egyéb intézkedések kidolgozása során is konzultálnának velük az illetékesek.
Bukovszky úgy fogalmazott, reméli, lesz visszhangja a felhívásának, hiszen Szlovákia komoly előrelépést tett az utóbbi időben a kisebbségek iránti nyitottság és tolerancia terén. „A nemzeti kisebbségek jogainak védelmét, valamint identitásuk megőrzését és fejlesztését a közigazgatás minden szintjén, azaz önkormányzati szinten, a településeken és a megyékben is garantálni kell” – hangsúlyozta.