A lakossági gáz és villamos energia jövő évi árát a kormány fogja meghatározni, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) piaci árak alapján kiszámított szabályozott árai ugyanis rendkívül magasak lennének – ismerte el a parlament gazdasági bizottságának a szerdai ülésén Karel Hirman gazdasági miniszter.
A tárcavezető azt is elmondta, hogy a Szlovák Villamos Művekkel (SE) kötött szerződést, amely a következő két évre fenntartaná a háztartási villamos energia jelenlegi árát, az Európai Bizottság még mindig vizsgálja. Hirman szerint azonban ettől függetlenül a kormány dönt majd a lakossági árról. A gáz esetében a beszerzési ár és a lakossági ár közötti különbséget dotációval oldják meg.
Andrej Juris, az ÚRSO elnöke szerint látványos drágulás fenyeget a távfűtés esetében is. A hivatal már 480 hőszolgáltató árjavaslatát dolgozta fel, amelyek alapján jövőre átlagosan 90%-kal kellene drágulnia a távfűtésnek. Az egyes szolgáltatók között azonban jelentős különbségek vannak. Van, amely 76 százalékos árcsökkentést javasol, míg mások 600 százalékkal növelnék az áraikat. Juris szerint jó ötletnek tartanák, ha a hődíjakra árplafont vezetnének be, még ha ez radikális lépésnek is számítana. Az ÚRSO elnöke elmondta, november végéig a hatályos jogszabályok alapján kell meghozniuk a távfűtéssel kapcsolatos döntésüket. Hirman szerint a gazdasági minisztérium már keresi az optimális megoldást a magas hőárak kompenzálására. Hogy erre miért csak most kerítenek sort, Hirman azt válaszolta, hogy eddig nem álltak rendelkezésükre az ehhez szükséges adatok. (mi, TASR)