Meglehetősen sokrétű támogatásban részesíti az idősebb érsekújvári lakosokat az önkormányzat. Élelmiszer utalványt, ajándék tűzifát, karácsonyi csomagot is kapnak a szerényebb bevételből élő idős érsekújváriak.
Második éve igényelhetnek a városházán harminceurós étkezési utalványt azok a nyolcvanadik életévüket betöltő érsekújvári lakosok, akiknek állandó lakhelyük van a járási székhelyen. Az önkormányzat honlapján és a lapjában lévő tájékoztatás szerint az étkezési utalványt írásban kell kérvényezniük a városi hivatalban, ezt a hozzátartozóik is megtehetik. November és december folyamán a városi hivatal munkatársai személyesen kézbesítik az utalványokat az idős személyeknek. Ebben az évben is felköszöntötte a város vezetése az 1922-ben, 1932-ben és az 1942-ben született lakosokat a szépkorúak lovardában tartott ünnepségén. Mint minden évben, idén is karácsonyi ajándékcsomaggal kedveskedik a város a 80 éves, valamint az ennél idősebb érsekújváriaknak. A csomagokat ebben a hónapban, de legkésőbb december folyamán viszik ki a városi hivatal szociális ügyi osztályának a munkatársai az érintettek állandó lakhelyére, amennyiben ehhez a beleegyezésüket adják. A 80 éves és ennél idősebb érsekújváriak, valamint azok hozzátartozói november 15-ig igényelhetik a karácsonyi figyelmességet a városházán. Ezt megtehetik személyesen a városi hivatal első emeleti szociális osztályának az irodájában, vagy a 035/6400 225-ös, 035/6921 741- es, 035/6921 731-es és a 035/6921 760-as telefonszámokon. Elektronikus formában az adriana.rozsnyoova@novezamky.sk címen igényelhetik az ünnepi ajándékcsomag kihozását. A városi Novovital cég már megkezdte a fa brikett házhoz szállítását, a fűtési támogatás annak jár, akinek állandó lakhelye van Érsekújvárban és családi házban, vagy a kertvárosban, a kertövezetben él és fával fűt. Elsősorban azokat támogatja téli tüzelővel a város, akik nyugdíjból, özvegyi nyugdíjból, vagy rokkantnyugdíjból élnek és komoly kiadást jelent számukra a téli tüzelő beszerzése. Az ingyenes tűzifát igénylő, egyedül élő idős lakosok havi bevétele egy személy esetében nem haladhatja meg az ötszáz eurót. Ha többen élnek egy háztartásban, egy személy maximális havi bevétele nem haladhatja meg a négyszázötven eurót.
A közelmúltban módosította a testület az idősek nappali központjának működési szabályzatát is, amelynek alapján a várostól kapott támogatást különféle alkalmak, összejövetelek során az ügyfelek megvendégelésére is fordíthatják.