Search by category:
Egyéb kategória

Közbeszerzési Hivatal: A belügyi tárca törvényt sértett

A belügyminisztérium Roman Mikulec (OĽaNO) vezetése alatt megsértette a közbeszerzési törvényt, amikor a menekültválság menedzselésére 2,5 millió euró értékű keretszerződést kötött a Dustream production nevű vállalattal – határozott erről a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO). 

Az állam a menekültválság menedzselésére 2,5 millió euró értékű keretszerződést kötött a Dustream production nevű vállalattal. Az alvállalkozók között szerepel a GD Identity cég, mely elsősorban reklámvideók készítésével foglalkozik. Elsőként a Denník N hívta fel a figyelmet arra, hogy az utóbbi Július Slovák személyéhez köthető, aki az egyházi szervezetekben folytatott tevékenysége révén jó kapcsolatokat ápol Eduard Heger (OĽaNO) kormányfővel, s a 2020-as választási kampány során aktívan bekapcsolódott a jelöltek támogatásába. Kiderült, Slovák nemcsak a szavazatok gyűjtésében vállalt szerepet, a választási éjszakán az ő cége biztosította a hangtechnikát a nagyszombati sportcsarnokban tartott rendezvényen. A párt 2020-as éves jelentése szerint közel 81 ezer eurót fizettek ki a GD Identity vállalatnak. 

Mikulec korábban beismerte, Slovák ötlete volt, hogy bízzák magáncégre a válság menedzselését. Hangsúlyozta, az állam lehetőségei korlátozottak voltak – az ukrajnai háború nyomán kialakult helyzet miatt ugyanis nem volt idő arra, hogy 3 hónapos versenypályázatot írjanak ki. A belügyminiszter ugyanakkor visszautasította, hogy megsértették volna a közbeszerzési törvényt,

a Közbeszerzési Hivatal ezzel szemben most jogerősen kimondta, törvénysértés történt.

A határozat értelmében a minisztérium megsértette az átláthatóság, az egyenlő bánásmód és a gazdálkodó szervezetek diszkriminációmentességének elvét.

„A közbeszerzési törvény említett megsértése hatással lehetett a közbeszerzés eredményére” – állapítja meg Közbeszerzési Hivatal.

(Denník N)

Read More

Post Comment