Oroszország olyan „rendkívüli” mértékben éli fel lőszerkészleteit az ukrajnai hadműveletekben, hogy nincs elegendő gyártási kapacitása a fogyóban lévő eszközök pótlására – közölte az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója (DNI) egy kaliforniai konferencián.
Avril Haines szombaton a Reagan Nemzeti Védelmi Fórum pódiumbeszélgetésén kijelentette, hogy mivel Oroszország saját forrásból nem képes újragyártani azokat a fegyvereket és lőszereket, amelyeket elhasznál, ezért fordul más országokhoz utánpótlásért.
A hírszerzési vezető elmondta, hogy Észak-Koreából eddig némi tüzérségi lőszerhez jutott Oroszország, de „jelen pillanatban ennek mennyisége nem sok”. Irántól precíziós eszközöket próbál beszerezni az orosz katonai vezetés, mint a már bevetett iráni drónokat – tette hozzá.
Megjegyezte, hogy a háború üteme az utóbbi időszakban – a tél beálltával és az orosz erők herszoni visszavonulásával – lelassult, és arra számítanak, hogy a következő hónapokban is marad az alacsony intenzitású konfliktus. A jelenlegi várakozások szerint a következő ukrán ellenoffenzíva tavasszal lehet, addig a szembenálló felek újrendezik soraikat, feltöltik készleteiket – hangoztatta az amerikai hírszerzés igazgatója és hozzátette, hogy meglátása szerint ez a helyzet inkább az ukrán erőknek kedvezhet.
Avril Haines azokra a korábbi híresztelésekre utalva, hogy Vlagyimir Putyin környezete nem közli vele a rossz híreket, megjegyezte, hogy az orosz elnöknek mára sokkal pontosabb képe van azokról a kihívásokról, amelyekkel az orosz hadsereg szembesülni kényszerül.