Search by category:
Egyéb kategória

Covid helyett influenza

Pozsony |

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZSR) adatai alapján egyre gyorsabban terjed az influenza az országban, egy hét alatt 146 százalékkal nőtt a betegek száma. A járvány miatt országszerte több óvodát és iskolát is be kellett zárni. A járványügyi szakértők szerint az idei influenzaszezon különösen erős lehet, és ebben szerepet játszik a koronavírus is.

Ahogy arról már tájékoztattunk, egyre gyorsabban terjed az influenza az országban, és emiatt számos oktatási intézményt be kellett zárni. A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZSR) péntek délután közzétette a legfrissebb adatokat, melyek alapján az látszik, hogy ezen a héten a járvány terjedése jelentősen felgyorsult. A 48. naptári héten még 4 241 személynél diagnosztizálták a fertőzést, a 49. naptári héten viszont már 10 379-nél, ami 146,5 százalékos növekedésnek felel meg.

Az adatok alapján a legtöbb beteg Trencsén megyéből, a legkevesebb pedig Kassa megyéből került ki.

Ami a korosztályos felosztást illeti, az influenza továbbra is a fiatalokat támadja leginkább, az ÚVZ SR szerint a legtöbb beteg az 5 év alatti korosztályból kerül ki. A betegség azonban az idősebb gyermekeket sem kíméli, amit az is bizonyít, hogy ezen a héten 299 oktatási intézményt kellett bezárni – összesen 140 óvodát, 152 általános iskolát és 7 középiskolát. Ebben a tekintetben Zsolna megye áll a legrosszabbul, hiszen itt 33 óvodában, 44 általános iskolában és két középiskolában kellett felfüggeszteni az oktatást.

Az óvodák és iskolák bezárása a gyermekeknek és a szülőknek egyaránt gondot okozhat. A diákok számára azért, mert azt hihették, hogy a két évig elhúzódó koronavírus-járvány után végre már nem kell távoktatásba kényszerülniük, a szülőknek pedig azért, mert sokaknak a munkahelyük miatt problémás lehet megoldani a gyermekek otthoni felügyeletét.

Mikor kell bezárni?

Az oktatási minisztérium irányelvei azt mondják, ha az oktatási intézményben a hiányzó diákok száma meghaladja a 20 százalékot, akkor az igazgatónak ezt jeleznie kell a regionális közegészségügyi hivatalnak, amely a helyzet mérlegelése után dönthet úgy, hogy ideiglenesen felfüggeszti a tanítást az adott intézményben. Vannak azonban olyan intézmények, ahol a betegség miatt hiányzó gyerekek száma jócskán meghaladta az említett arányt. A TASR hírügynökség információ szerint például a Nagykürtösi járás egyik óvodájában 100 százalékos volt a hiány, de egy másik intézményben is meghaladta a 80 százalékot, így mindkettőt bezárták.

A fővárosban sem sokkal jobb a helyzet, a pozsonyhidegkúti (Dúbravka) városrész közösségi oldalán például arról tájékoztattak, hogy ezen a héten mind a 12 óvodában felfüggesztik a tanítást, mivel a gyerekek több mint fele hiányzik.

 

Ugyanerről tájékoztatott Pozsony–Újváros (Nové mesto) közösségi oldala is, ebben a városrészben 5 általános iskolát és 2 óvodát zártak be a hét végéig. Ez azonban csak néhány példa, a szlovák sajtóban arról lehet olvasni, hogy a bezárások az egész ország területén előfordulnak.

Eltűnt a Covid?

Tavaly, illetve két évvel ezelőtt a decemberi hírek egyáltalán nem az influenzáról szóltak, sokkal inkább a koronavírus-járvány terjedéséről és a megtelő szlovák kórházakról. Idén ez már nincs így, ugyanis a fertőzöttszám emelkedése, továbbá a kórházban kezelt betegek száma nem árulkodik arról, hogy valamiféle nagyobb hullámra kellene készülni. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) adatai szerint jelenleg 392 páciens szorul kórházi ellátásra, az utóbbi egy hónapban pedig a naponta azonosított fertőzöttek száma 100–150 között mozgott. A szakértők szerint ennek számos oka van, a gyengülő mutációktól kezdve egészen a társadalmi immunitás kialakulásáig, akár oltás, akár átfertőződés útján.

A koronavírus- és az influenzajárvány egyébként közvetett módon is hatással vannak egymásra. Peter Sabaka infektológus a TA3 hírtelevíziónak adott interjújában elmondta, az előző két évben a koronavírus elleni óvintézkedések – a maszkviselés, az állandó fertőtlenítés, az izoláció és a lecsökkent találkozások száma – jelentősen meggátolták a légúti megbetegedések terjedését, így a szokásos téli influenzajárvány nem is jelentkezett. Idén viszont már nincsenek óvintézkedések, ezért az influenza visszatért, és mivel az utóbbi két évben szinte semmilyen védettség nem alakult ki a társadalomban, ezért Sabaka szerint várhatóan nagyobb méreteket is ölt a járvány. Szerencsére azonban az influenza jóval kisebb eséllyel okoz súlyos lefolyást, mint a koronavírus korábbi mutációi. Sabaka megjegyezte, az influenza ellen hatékonyan lehet védekezni, Szlovákiában már régóta elérhető a védőoltás.

A szünidő hatása

Daša Račková, az ÚVZSR szóvivője a Nový čas napilapnak megerősítette, az influenzajárvány miatt egyelőre nem terveznek bevezetni országos óvintézkedéseket. A járványügyi szakértők a közelgő téli szünet és a szabadságok miatt arra számítanak, hogy december végére a járvány terjedése visszaszorul, majd január végén, illetve február elején újra felerősödik, legalábbis a koronavírus-járvány kirobbanása előtt ez a tendencia volt jellemző az influenza terjedésére.

Read More

Post Comment