Ennyivel nőhet jövőre a távfűtés ára
2022. 12. 29., cs – 15:27
A távfűtés megawattóránkénti (MWh) ára a lakossági ügyfelek számára az ideihez képest jövőre legfeljebb 20 euróval nőhet – a gazdasági tárca ezzel kapcsolatos javaslatára csütörtökön a kormány is rábólintott. Kinek éri meg a módosítás?
A kormány a december 15-én elfogadott rendeletében azt ígérte, hogy a távfűtés átlagára jövőre legfeljebb 15 százalékkal nőhet, a csütörtökön elfogadott újabb rendeletével azonban módosított ezen az elképzelésén. A százalékos arány helyett fix összegben határozta meg a drágulás mértékét, megawattóránként legfeljebb 20 euróban szabva meg az árugrás felső határát.
Radovan Potočár, az energie-portal.sk szakportál energetikai elemzője szerint a jóváhagyott határérték azoknak lesz előnyösebb, akiknek a szolgáltatója drágább energiahordozót vásárolt, és így eleve többet fizettek a fűtésért.
„Míg az eddigi szabály szerint 15 százalékkal nőhettek volna a költségek, az új rendelet szerint 20 euró/MWh a felső határ, vagyis akik eddig megawattóránként több mint 130 eurót fizettek, azok az áremelést követően jobban járnak, mint ha a felső határt százalékos arányban szabták volna meg”
– figyelmeztet Potočár. Szerinte a háztartások többsége azonban megawattóránként eddig átlagosan 75 eurót fizetett a távfűtésért, a megawattóránkénti 20 eurós áremelkedés ezért a legtöbb háztartás számára nagyobb lesz, mint ha a drágulás felső határát az ígért 15 százalékban határozták volna meg.
Az árplafon és a 2023-as tényleges költségek közötti árkülönbözetet a szabályozott szolgáltatóknak legkésőbb 2024. augusztus 31-ig kell kiegyenlíteni. A gazdasági tárca csütörtökön azt is bejelentette, hogy január első felére tervezi a hőszolgáltatóknak szóló támogatási felhívás közzétételét. A szaktárca szerint a felhívással kapcsolatos részletekről később tájékoztat. (mi, TASR, rtvs.sk)