Csütörtökön temetik XVI. Benedek pápát
2022. 12. 31., szo – 12:54
Január 5-én, csütörtökön temetik XVI. Benedek nyugalmazott pápát – közölte Matteo Bruni vatikáni szóvivő.
A szertartást, „mely az egyszerűség jegyében zajlik majd, Ferenc pápa vezeti” – tette hozzá.
XVI. Benedek nyugalmazott pápa 95 éves korában szombaton 9 óra 34 perckor hunyt el a vatikáni Mater Ecclesiae (Egyház Anyja) kolostorban. 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje – jelentette be a Vatikán.
A szombat délben a Szentszék sajtótermében tartott sajtótájékoztatón a szóvivő bejelentette, hogy a temetési szertartás csütörtökön 9.30 órakor kezdődik a Szent Péter téren, „a nyugalmazott pápa kérésének megfelelően az egyszerűség jegyében”.
Joseph Ratzinger szerdán, a délutáni szentmise végén, lakóhelyén, a Mater Ecclesiae kolostorban részesült a betegek kenetében felszentelt laikus nők jelenlétében, akik utolsó éveiben segítségére voltak – közölte Bruni.
XVI. Benedek földi maradványait január 2-ától a Szent Péter-bazilikában helyezik el, hogy a hívők végső búcsút vehessenek tőle.
Szombat este 17 órakor Ferenc pápa vezetésével kezdődik a hagyományos év végi Te Deum istentisztelet, mely a hivatalban lévő pápa első nyilvános megjelenése lesz elődje halálának bejelentése óta.