Search by category:
Egyéb kategória

Előrehozott választás júniusban vagy szeptemberben

Előrehozott választás júniusban vagy szeptemberben

Mészáros Richárd

2023. 01. 02., h – 18:11

Annak a valószínűsége, hogy a kisebbségi kormány nem tart ki az év végéig, körülbelül akkora, mint annak, hogy a Real Madrid megnyeri a Mallorca elleni hazai spanyol bajnoki mérkőzést, ami ugyebár biztosra vehető. Így spekuláltam még szeptemberben a koalíciós hármas fogat sorsáról.

A futballklub nem sokat vacakolt a dologgal, a vendégek négy góllal a hálóban térhettek haza kedvenc üdülőhelyükről. Eduard Heger sokkal keményebben küzdött kabinetje sorsáért, ő és politikai játékosai húzták az időt, amennyire csak lehetett, sőt az utolsó pillanatban úgy tűnt, akár fordulat is bekövetkezhet – de a pénzügyminiszter egy ígéretes akció után az elnöki palotában ismét mindent összekutyult. Függetlenül attól, milyen volt a két küzdelem lefolyása – legyen szó akár sportról, akár politikáról –, mindkét tuti tipp bejött.

Nem akarok dicsekedni a tippelési sikereimmel. Illetve, egy kicsit talán mégis akarok, de igazából másról van szó. Azt próbálom szemléltetni, hogy a politikai színtér egyre bonyolultabbá válik. Tavaly kora ősszel még nem volt nagy tudomány megjósolni az esetleges fejleményeket. Az SaS és az OĽaNO főnökei nem találták a közös hangot, a miniszterelnök legtöbbször képtelen volt átlépni a saját árnyékát, a parlamenti matematika pedig nem engedett, így a kormányzás egyértelműen zsákutcába tartott. Ezt csak azok nem látták, akik nem akarták látni.

Néhány hónappal később, karácsony előtt hirtelen minden megváltozott. Vakmerőség és vad szerencsejáték lenne ma fogadást kötni és akárcsak egy centet is feltenni a szlovák kormány bármelyik esetleges jövőképére. A Heger-kabinet bukása után a következetesség utolsó jelei is eltűntek vezető politikusaink viselkedéséből. Egyesek éppen az ellenkezőjét teszik annak, amit eddig tettek, mások pedig teljesen ellentmondásos jeleket adnak le. Igor Matovič foggal-körömmel kitartott a pénzügyminiszteri poszt mellett, még a kormány bukása árán is, aztán meg hirtelen távozott. Richard Sulík hónapokig azt állította, hogy a költségvetési tervezet katasztrofális, majd mégis segített elfogadni. Boris Kollár „pszichiátriáról” beszél, amelynek csak az előrehozott választás vethet véget, ugyanakkor nem zárja ki hivatalkormány létrehozását sem, sőt valószínűleg még a Heger-kabinet átalakítását is túlélné. És végül ott van az ellenzék: kiáll egy olyan népszavazás mellett, amelyről szinte biztosan tudja, hogy érvénytelen lesz. Ki képes kiismerni magát ekkora zűrzavarban?

Mindazonáltal megkockáztatok egy másik találgatást. Én arra tippelek, hogy júniusban vagy szeptemberben előrehozott választást tartanak. De ne fogjanak majd a szavamon! Ez részemről csak egy kis homályos megérzés. Mi alapján? A tapasztalat azt mutatja, hogy a politikusok a választások előtt jelentősebben megváltoztatják a viselkedésüket. Az év utolsó utóbbi napjaiban pedig kormánykörökben veszélyesen elszaporodtak az olyan megnyilvánulások, mint a nép érdekében való közbenjárás, az elszámoltathatóság és a felügyelet követelése.

Ismétlem, részemről ez nem politikai elemzési kísérlet, inkább szerencsejáték – mint a lottó vagy a rulett. Azt mondom magamban: ha a politikusok már évek óta így játszadoznak velünk, s nekem figyelemmel kell kísérnem a salto mortaléikat, e színjáték láttán legalább hadd szórakozzunk egy kicsit!

Amúgy meg nem kell megijedni: mindebből jó dolog nem fog kisülni.

Read More

Post Comment