– Géza, lássuk be, te egy nyámnyila alak vagy. A múltkor is hazahoztad a szagló csirkemellet, és nem mertél szólni a hentesnek, pedig már a méréskor láttad, hogy el van színeződve a hús. A gyereknek is igazságtalanul pontozták le a történelemdolgozatát, és te nem mentél be, hogy arra a vén satrafa tanárnőre ráborítsd az asztalt. Férfi az ilyen?! Egyszer végre a sarkadra állhatnál, ha nem magadért, legalább a családodért!

Szinte rituálészerűen ismétlődtek ezek a kritikák, s olyan gyakran hallotta őket, hogy igazán már meg sem sértődött miattuk. Persze, azért nem bánta volna, ha egyszer ez az állapot a visszájára fordul, s ő valami csoda folytán felbátorodik, határozott, céltudatos férfivá válik… végtére is, ábrándozni nem tilos.

Mialatt Kis Géza – ki ráadásul a nevét is egy „s”-sel írta –, ezen morfondírozott, a levegőég magasabb szféráiból hétköznapi és nem mindennapi lelkek születtek le a Földre, ismételten, immár sokezredszerre, keresve egy-egy, a további létezésre alkalmas porhüvelyt. Az ókori görög csaták közismerten nagy harcosa, a hős Akhilleusz is ezek között volt, aki, miután kipróbált már számos idegen, szűkös gúnyát, most kényelmesebbet keresett. Valami problémamentes, egyszerű testben kívánt lakozni, egy darabig, úgy negyven évig, szívesen kitartott volna egy helyen.

Bolyongása során akadt meg lelki szeme Kis Géza hatalmas testén, és közelebbről megnézve azt is látta, jobbat kívánni se kívánhatna magának. Annyira kényelmesnek, tágasnak tűnt a belső tér, hogy először azt hitte, egyedül van. Csak nagy sokára vette észre, hogy a test rejtekén ott lapul egy kicsike, félénk élet. Úgy látta, annak ellenére, hogy osztozniuk kell, elférnek, meg aztán ki tudja, mit hoz a jövő, lehet, hogy előbb-utóbb egyedül birtokolhatja az egész testet.

De ha már nem volt egyedül, nem tehette, hogy nem vesz tudomást a másik életről, mellyel közösen osztoztak a szálláson. Már a megszólításkor látta, a kis élet szinte retteg. El nem tudta képzelni, hogy ilyen is lehet, mármint, hogy egy ilyen termetes óriás bármitől is féljen. Nem akarta elijeszteni, ezért barátságosra vette a hangvételt. Azzal kezdte, reméli, jól meglesznek egymással, bár ő nem szokott hozzá az osztozkodáshoz. Kis Gézát, miután nevét megtudta, következetesen Geizának szólította, ilyen névvel ugyanis már találkozott, különböző életei során.

Mivel Geiza nem volt túl közlékeny, úgy gondolta, csendben kifigyeli, miként is cselekszik egy ilyen „Kis” élet, abból bizonyára következtetni tud a jellemére.

Megütközve látta, mint ordítja le a fejét Geizának egy testes, nem túl szép asszony csak azért, mert morzsálódó kenyeret hozott a közértből, és nem lehetett rendesen szeletelni. Azon is csodálkozott, hogy mennyire semmibe veszik az apjukat a gyerekek, amikor megkérte őket, hogy csendesebben hallgassák a zenét, mert aludni szeretne. Csak még jobban felhangosították a készüléket. Azon meg egészen elhűlt, hogy az egyik szomszéd milyen nagy hangon oktatta ki szegény – egyébként a házmesteri teendőket is ellátó – Geizát, megfenyegetve, hogy ha még egyszer nem viszi be időben az utcáról az üres kukákat, nekik fog menni kocsival, mert ő ott szokott parkolni, és neki kell a hely. Akhilleusz pár napig csendben tűrte a dolgot, majd nem állhatta meg szó nélkül:

– Geiza, mi most sorstársak vagyunk, egy testben élünk, csak nem nézhetem tétlenül, hogy téged ennyire megaláznak. Hagyd, hogy legközelebb én intézzem a dolgokat, a magam módján.

És eljött az a nap is. Kis Géza megint elfelejtette időben bevinni a kukákat, és a szomszéd közéjük hajtott, kettőnek rögtön le is szakította a fedelét. A házmester valamivel később vette észre a történteket, de mindjárt tudta, miről van szó. Egy-két bámész járókelő legnagyobb meglepetésére nekiveselkedett, és az autót az út közepére taszigálta, nyomta, lökte, tolta. Hamarosan feltorlódott a forgalom, az autósok rendőrt hívtak, aki a rendszám alapján azonnal a lakásán kereste fel a szomszédot, s élből fel is jelentette szabálysértés, a közforgalom súlyos akadályozása miatt.

A gyerekek, mivel az apai szigor következetesen sosem lépett fel velük szemben, természetesen elkanászodtak. Ennek legfrissebb megnyilvánulása az volt, hogy nem csak egyedül bőgették a magnót, de társaságot is hívtak, és együtt, üvöltve énekelték a divatos külföldi slágert. És akkor Kis Géza – vezetéknevében csupán egy „s”-sel – bement a szobába, először is lekapcsolta a harsogó hangládát, azután kinyitotta az ablakot, és gallérjánál fogva kitette rajta a fiát. Szerencsére, a magasföldszinten laktak. És amikor megkérdezte a vendégeket, hogy hajlandóak-e szép szóra hazamenni, vagy közülük az elsőt, a gallérjánál fogva, már az emeletről teszi ki, a következőt a második emeletről, s így tovább, míg el nem fogynak…, a megszeppent fiatalok, hangos csókolommal, rendezett sorokban, gyorsan elvonultak. Fél óra múlva csengettek. A fia állt az ajtóban, és igen nagy tisztelettel kérdezte, bejöhet-e már, mert időközben odakint eleredt az eső.

Az asszony nem is tudott ezekről, de igencsak furcsállta, amikor este a gyerekek, és nem csak a fia, a nagylány is, nagyon csendesen viselkedtek a vacsoránál. Megkérdezték, ha már nem kérnek enni, felállhatnak-e az asztaltól, egyben jelezték, hogy minden lecke készen van, és ha az apjuk megengedi, elmennének aludni.

Ágyba menet Kis Géza csak úgy mellékesen megjegyezte, délután beugrott az iskolába, és beszélt a történelemtanárral. Megegyeztek, hogy a tanárnő hajlandó kivételt tenni, s noha ez eddig nem volt szokás, a gyerek felelhet a félévi jobb jegyért.

Az asszony úgy találta, mintha a férje nem csak a szemében nőtt volna meg, hanem kicsivel tényleg magasabb lenne, mint előző nap. A sokat gúnyolt hasa se tűnt olyan hatalmasnak. Tán behúzta, de az egész ember valahogy inkább egy rátermett, harcos jellemű hősnek, nem pedig kövér behemótnak látszott, mint korábban. Még a haja is sűrűbb lett – állapította meg. Az éjszaka nagyon virgoncan telt, arra panasz nem lehetett.

Másnap, reggeli közben, Kis Géza – csak úgy mellékesen – odavetette a feleségének, hogy a jövőben el fog járni a közeli edzőterembe, mert szeretne egy kicsit jobb erőnlétet, szálkásabb termetet. Amikor pedig munkába indulván az asszonyhoz hajolt, hogy egy futó csókot leheljen az arcára, búcsúzóul odasúgta:

– Drágám, tetszik nekem ez az új élet…