Matovič mindenféléről beszél Hegerrel, de a leváltása nem került szóba
2023. 01. 12., cs – 12:11
Nem hangzott el az OĽaNO elnökének leváltására vonatkozó javaslat – írta Igor Matovič a közösségi hálón. Hozzátette, mindenféléről tárgyal Eduard Heger (OĽaNO) megbízott miniszterelnökkel, de azt tagadta, hogy veszekednének. Úgy fogalmazott, hogy ha egy napon elválnának útjaik, az csakis azért lenne, hogy minimalizálják a maffia hatalomba való visszatérésének veszélyét.
„Ha egy napon elválnak útjaink, az elegánsan fog történni, és kölcsönösen minden jót fogunk kívánni egymásnak. Mindenesetre ha valamiben megegyezünk, annak mindig az a célja, hogy a lehető legkisebb esélye legyen a maffiának visszatérni a hatalomba, a maffiaellenes pártok esélyeit viszont maximalizáljuk” – írta Matovič.
Heger szerdán nem válaszolt arra az újságírói kérdésekre, hogy indul-e az OĽaNO elnöki tisztségéért. Ismét elmondta, az a célja, hogy 2024 februárjáig kormányozzon, ezért aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy 76 képviselőből álló többség támogassa kormányát. Elmondta, hogy élvezi a teljes OĽaNO-frakció támogatását, valamint a Sme rodina és a Za ľudí is ígéretet tett erre. Szerinte a kérdés az, hogy az SaS hogyan fog reagálni. Tekintettel az OĽaNO-ban uralkodó helyzetére, az SaS azt válaszolta, nem tudja, kivel tárgyaljon a 76-okról.
A Sme rodina azt állítja, az előrehozott választásról szóló megállapodástól függ a képviselőik aláírása. Heger elmondta, hogy Boris Kollár, a Sme rodina elnöke azzal vette át az íveket, hogy aláírásokat fog gyűjteni a Sme rodina képviselői között.
Jaroslav Naď, az OĽaNO elnökségének tagja, megbízott védelmi miniszter kijelentette, mások a politikai nézetei, mint Matovičnak. Heger világnézetével és politikai céljaival azonosul. Elképzelhetőnek tartja, hogy kilép az OĽaNO-ból. Úgy fogalmazott, hogy Hegerrel közösen arra keresi a megoldást, hogy a szavazópolgárnak legyen kire voksolnia a következő választáson.