Az SaS elfogadja a népszavazás eredményét és bő 1 millió szavazó véleményét
2023. 01. 22., v – 12:29
Az SaS elfogadja az érvénytelen szombati népszavazás eredményét és több mint 1 millió szavazó véleményét, akik előrehozott választást szeretnének – tájékoztatott Ondrej Šprlák, a párt szóvivője.
„A tegnapi népszavazás volt a legfeleslegesebb az ország történetében, ezt a részvétel is igazolta. Ám annak ellenére, hogy Robert Fico manipulatív kampányt folytatott és gusztustalanul támadta az államfőt, nem szabad lebecsülünk több mint egymillió választó véleményét. Sajnos azok, akik tegnap az urnákhoz járultak, tükröt tartottak ennek a kormánynak, amely elmulasztotta a lehetőséget, hogy egyszer s mindenkorra leállítsa Robert Ficót” – jelentette ki Richard Sulík pártelnök.
A párt visszautasítja azok becsmérlését, akik elmentek szavazni. „A társadalom újabb megosztását jelenti a gyűlöletkeltés azok ellen, akik változást akarnak. Kerüljük el ezt” – tette hozzá Branislav Gröhling, az SaS alelnöke.
Az állami választási bizottság megerősítette, hogy érvénytelen az alkotmánymódosításról szóló szombati népszavazás. A részvétel 27,25 százalékos volt, az érvényességhez 50 százalékot meghaladó részvételre van szükség. Szlovákia történetének kilencedik népszavazását a Smer kezdeményezte más ellenzéki pártokkal.