Čaputová átvette Berlinben a Schwarzkopf Európa Díjat
2023. 01. 24., k – 17:20
Zuzana Čaputová államfő kedden átvette Berlinben a Schwarzkopf Európa Díjat, beszédében a társadalom egyre nagyobb megosztottságára figyelmeztetett, és az értékekhez való visszatérést szorgalmazta.
Az államfő rámutatott, hogy az Európai Unió több tagállamában igyekeznek aláásni a jogállamiságot, gyengíteni a hatalommegosztást, korlátozni a sajtószabadságot, tehát a liberális demokrácia alapjait, és ezeknek az alapvető értékeknek és szabályoknak a megvédésre szólított fel.
Čaputová szerint a szélsőségesek egyre jobban kihasználják a megosztottságot a befolyásszerzésre és végső soron a demokrácia aláásására. Rámutatott, hogy több európai országban elegendő egyetlen választási időszak, hogy kisebbségbe kerüljenek a demokratikus erők.
Az államfő szerint szükségszerű a közösségi hálók szabályozása, de önmagában ez sem elég, az olyan értékeknek kell visszakerülniük a közéletbe, a hatalomgyakorlásba, az oktatásba, mint a humanizmus, az empátia és a tisztelet. Legfőképpen a politikusokat inti erre, mert döntéseik befolyásolják a többieket.
Az Ukrajna elleni orosz invázió kapcsán rámutatott a nyugati országok egységességére és segítségnyújtására, melynek köszönhetően Ukrajna védekezni tud és képes volt visszafoglalni területei egy részét. Ukrajna folyamatos és gyors segítése Čaputová szerint a legjobb mód az igazságos és európai szabályokon alapuló béke megteremtésére.
A díjat még 2021-ben ítélték oda Čaputovának, de a világjárvány miatt elhalasztották az átadását. Az elismerést a szervezet bűnözés elleni kiállásért, a kisebbségek, főleg a roma kisebbség jogainak támogatásért és a környezeti szempontból fenntartható jövő érdekében tett erőfeszítéseiért kapta. A Schwarzkopf Fiatal Európa Alapítvány szerint Zuzana Čaputová egész Európának reményt ad, hogy van jövője a toleranciának, a fenntartható fejlődésnek és magának a társadalomnak.
A díjátadón Frank-Walter Steinmeier német államfő is részt vett.
A Schwarzkopf Európa Díjat 2003 óta ítélik oda az európai egyetértés és ideálok támogatásáért, fiatalok szavazatai alapján szerte Európából. Az eddigi díjazottak között van például Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság volt elnöke és Martin Schulz, az Európai Parlament korábbi elnöke.