Terítékre kerülhet az R8-as Komárom és Nyitra közti szakasza is
2023. 01. 27., p – 15:20
Főként közelekedésügyi kérdésekről egyeztetett a Tiszti Pavilonban Branislav Becík, Nyitra Megye Önkormányzatának elnöke a Komáromi járás polgármestereivel, de szóba került több, a térséget érintő téma is.
A megyeelnök a Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) Komáromi járási szervezetével, vagyis tulajdonképpen a járási polgármesterekkel tárgyalt.
Keszegh Béla az egyeztetés utáni sajtótájékoztatón kifejtette, Branislav Becík egyrészt ismeri a településvezetők gondjait, hiszen nemrég még ő maga is hasonló posztot töltött be, egyúttal a környéken is járatos. „Arra kértem Keszegh Béla polgármester urat, írják össze a javaslataikat, hogy mi az, ami az egyes városokban és községekben gyötri a polgármestereinket. Ilyen formában, amikor tényleg első kézből származó információink lesznek, szeretnénk kezelni a problémákat” – mondta a megyeelnök, majd hozzátette, szeretnék azokat beilleszteni a megye 2024-es fejlesztési tervébe.
Előtérben a közlekedés
A tanácskozás legfontosabb témaköre a járás közlekedési viszonyaira vonatkozott. Branislav Becík elárulta, előreláthatólag két héten belül for találkozni Andrej Doležal közlekedésügyi miniszterrel. A találkozón szeretne beszélni az R8-as gyorsforgalmi útról is, pontosabban annak Komárom és Nyitra közötti szakaszáról – amellyel kapcsolatban mindeddig gyakorlatilag egy tollvonás sem történt meg. Ugyanakkor Becík szerint ezen az útszakaszon egyes időszakokban nagyon intenzív a forgalom, amelyet a városok, köztük Érsekújvár, Ógyalla és Komárom is megszenvednek. Különösen nyáron van ez így, amikor sokan ezt a relációt választják például ahhoz, hogy elutazzank Horvátországba.
„Van itt egy új hidunk a Duna fölött, amely a kukoricásban végződik. Erre rá kell csatlakozni”
– zárta a megyeelnök arra utalva, hogy a Monostori hídnak nincs rendes folytatása a szlovákiai oldalon.
Újságírói kérdésre, mely szerint mit lehet kezdeni a Vágsellye és Komárom közti II/573-as útra nehezedő teherforgalommal, azt válaszolta, hogy talán az útdíjrendszerrel lehetne ezt kezelni, ám a megye nem tudja megtiltani a kamionoknak az áthaladást.
„A közúti infrastruktúrára nemcsak sok pénzbe kerül, de rendes tervezést is igényel, amely hosszú ideig el volt hanyagolva. Valamilyen módon közösen kell kezelnünk a problémát” – kapcsolódott a megyeelnökhöz Keszegh Béla.
További témák
Branislav Becík beszélt arról is, hogy a szakközépiskolai képzést egészségügyi szakokkal szeretnék bővíteni. A fiatal szakemberek aztán végzés után például az ezekre a képzésekre nyitott komáromi kórházba is mehetnének dolgozni. A megyeelnök emlékeztetett, szintén fontos téma az orvoshiánnyal küzdő körzeti rendelők problémája, jelenleg 22 helyszínen van belőlük hiány a megye területén. Ezt a gondot is az olyan intézményekkel együttműködve kezelnék, mint a komáromi kórház.
Szóba került a megyei buszközlekedés témája is. Az önkormányzatnak jelenleg még két évig van szerződése az Arriva vállalattal – ugyanakkor egy új versenykiírást követően a buszközelekedés akár ingyenessé is válhat a nyugdíjasok számára.
A találkozón részt vett Radomír Brtáň, a ZMOS alelnöke is, aki szólt a hétfőre, január 30-ára tervezett demonstrációról is. Mint ismeretes, ezen a napon az önkormányzatok országszerte fél órára lekapcsolják majd a közvilágításukat. Brtáň arra kéri a lakosokat, hogy legyenek türelmesek és megértőek az akcióval szemben, mert számos önkormányzat egzisztenciális problémákkal küzd, a helyzet pedig sokuk számára már túl van az elviselhetőség határán.