A svéd miniszterelnök kész újrakezdeni a tárgyalásokat Ankarával a NATO-bővítésről
2023. 02. 07., k – 16:56
Ulf Kristersson svéd kormányfő kedden kijelentette, hogy kész újraindítani a megrekedt tárgyalásokat Svédország NATO-csatlakozásáról Törökországgal.
„Az első dolgunk, hogy rendezzük a helyzetet, nehéz könnyű tárgyalásokat folytatni, amikor a dolgok szó szerint égnek körülöttünk” – mondta Kristersson.
Szerinte megvannak a tárgyalások újraindításának előfeltételei, de hozzátette, hogy a májusban esedékes választások miatt természetes, hogy Törökország most a belpolitikára összpontosít.
„Amint ők felkészültek a tárgyalásokra, mi is készen állunk” – fogalmazott.
Finnország és Svédország nem sokkal Oroszország tavalyi ukrajnai inváziója után kérte a NATO-ba való felvételét, Törökország ugyanakkor aggályokat fogalmazott meg a két országgal szemben, és egyelőre nem ratifikálta a két északi ország felvételét.
A három ország tavaly megállapodott a továbblépés módjáról, Ankara azonban utóbb felfüggesztette a tárgyalásokat, miután újra felszínre kerültek Svédország és Törökország nézeteltérései. Miután egy stockholmi tüntetésen egy iszlamofób párt vezetője elégette a muszlimok szent könyvét, a Koránt, Törökország a múlt héten bejelentette: nem támogatja Svédország NATO-csatlakozását, pozitívan tekint azonban Finnország kérelmére.
A két északi szomszéd állam ennek ellenére egyszerre törekszik a csatlakozásra.
Kaja Kallas észt miniszterelnök szerint a szélesebb balti térség is profitálna abból, ha Svédország és Finnország is NATO-taggá válna. „Térségünk biztonsága szempontjából jobb lenne, ha mindkét ország csatlakozna a katonai szövetséghez” – mondta a kormányfő.