Felelőtlennek nevezte Peking Joe Biden szavait a kínai elnökkel kapcsolatban
2023. 02. 09., cs – 12:20
Kína „teljességgel felelőtlennek” nevezte, hogy Joe Biden amerikai elnök egy interjúban úgy fogalmazott, Hszi Csin-ping kínai elnöknek „hatalmas gazdasági gondjai” vannak.
Ezek a kijelentések sértik a diplomáciai etikett alapjait – jelentette ki Mao Ning kínai külügyi szóvivő, hozzátéve, hogy Kína ezt mélyen elítéli.
A szóvivő Joe Biden szerdai interjújára utalt, amelyet az amerikai elnök a PBS amerikai televíziónak adott.
„Mutassanak nekem a világon egyetlen olyan vezetőt, aki hajlandó lenne cserélni Hszi Csin-pinggel. Én nem találok egyetlen ilyet sem” – mondta Biden. Hozzátette: „ennek az embernek óriási gondjai vannak”, az országában „a gazdaság nem működik valami jól”.
Az amerikai elnök kitért arra, hogy ellentétben azzal, amit „egyesek feltételeztek”, az Ukrajna elleni orosz invázió kezdetén Peking nem állt „teljesen” Moszkva pártjára. Biden szerint Hszi Csin-pingnek amiatt lehettek fenntartásai Moszkva támogatásával kapcsolatban, hogy nem akart olyan nyugati gazdasági szankciókkal szembenézni, mint Oroszország.
„A nyáron felhívtam őt telefonon, és azt mondtam neki: nézze meg, milyen sorsa jutott Oroszország, és ez nem fenyegetés, hanem csak egy megfigyelés” – idézte fel az amerikai elnök.