Zelenszkij MiG–29-eseket kért Szlovákiától, Heger szerint erre van lehetőség
2023. 02. 09., cs – 19:15
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Tanács ülése után hivatalosan is azt kérte Eduard Heger (OĽaNO) ügyvezető szlovák kormányfőtől, Szlovákia a MiG–29-es vadászgépeinek átadásával segítse az orosz invázió elleni önvédelmüket. Heger szerint erre van lehetőség, de a katonai segítségnyújtás ezen formájáról még otthon is egyeztetniük kell.
„Kulcsfontosságú számunkra, hogy legyenek repülőgépeink. Nyugati repülőgépekről, de természetesen MiG-ekről is szó van. Azt kértem a miniszterelnök úrtól, segítsen nekünk ebben és nagyon bízom benne, hogy ez sikerül” – mondta Zelenszkij a Hegerrel közös videóüzenetében. De arról is beszélt, légvédelmi rendszerekre is szükségük van.
A szlovák miniszterelnök az ukrán vezetővel való egyeztetés utáni sajtótájékoztatóján pedig elmondta, nyitottak a MiG–29-es vadászgépekre vonatkozó kérés teljesítésére. „Igen, otthon erről tárgyalni fogunk” – jelentette ki Heger. Nem pontosította ugyanakkor, Szlovákián belül kivel szükséges erről egyeztetni, csak arról beszélt, a részletekről ukrán féllel is tárgyalni kell. Nem tudta azt sem megmondani, meddig fog tartani ez a folyamat. „Tájékoztattam erről a védelmi miniszterünket (…), aki tovább fog ezzel foglalkozni” – utalt a kormányfő Jaroslav Naď (OĽaNO) tárcavezetőre. A kormányfő arról is beszélt, ha átadják a vadászgépeket, akkor azok árát európai forrásokból megtérítik Szlovákiának. „Ezeket a tárgyalásokat le kell folytatni” – tette hozzá.
Rámutatott, a kérdéses szovjet gyártmányú vadászgépeket már kivonták a forgalomból és megismételte korábbi álláspontját, mi szerint az Ukrajnának nyújtott katonai segítség Szlovákia és Európa biztonságát is szolgálja. Heger arról is beszélt, az ukrán vezetés attól tart, a közeljövőben egy intenzív orosz offenzíva indulhat meg. Ráadásul Zelenszkij arról is tájékoztatta őt, az orosz egységek a front egy részén a jelenlegi ukrán fegyverek hatótávolságán túlra vonultak vissza, de onnan Moszkva egységei továbbra is tűz alatt tartják az ukrán városokat.
Zelenszkij a videóüzenetben megköszönte a Szlovákiából eddig érkező katonai segítséget és azt, hogy a menekülni kényszerülő embereknek is segített az ország.