Fico: Heger Ukrajnával foglalkozik ahelyett, hogy a szlovák polgárok megélhetésén javítana
2023. 02. 19., v – 09:11
A Smer elnöke élesen bírálta Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfőt.
Robert Fico azzal vádolja a miniszterelnököt, hogy az élelmiszerárakkal kapcsolatos helyzet megoldása helyett az Ukrajnának nyújtott katonai segélybe akarja fektetni Szlovákia összes megtakarítását.
Heger mindeközben reakciójában kijelentette, a kampányt nem az állam pénzén kellene művelni, hanem a pártoknak saját maguknak kellene finanszírozni ezen kiadásaikat.
Fico úgy gondolja, Ukrajna megsegítése „nem prioritás”, inkább a szlovák polgárok megélhetésén lenne szükséges mihamarabb javítani.
Legközelebb, ha találkozom vele, ezt a zsemlét megkenem vajjal, és a szájába nyomom, csak hogy érezze, mennyire fáj a szegénység
– üzente Hegernek Fico a legutóbbi sajtótájékoztatóján.
(hn)