Hozzá kell járulniuk a megélhetési költségekhez a Lengyelországban élő ukrajnai menekülteknek
2023. 03. 01., sze – 11:53
A Lengyelországban kijelölt tömeges szálláshelyeken elhelyezett ukrajnai menekülteknek szerdától hozzá kell járulniuk tartózkodásuk költségeihez.
Az új menekültsegélyezési jogszabály szerint azoknak a menekülteknek, akik több mint 120 napja tartózkodnak az országban, megélhetésük 50 százalékát maguknak kell fedezniük. Májustól pedig azoknak, akik már 180 napnál hosszabb ideje vannak Lengyelországban, 75 százalékkal kell hozzájárulniuk a költségekhez.
Bizonyos csoportok tagjai felmentést kapnak a rendelkezés alól, így például a gyerekek, idősek, fogyatékossággal élők, várandós nők, az egyévesnél fiatalabb csecsemőt vagy háromnál több gyereket gondozó felnőttek, valamint olyan személyek, akiknek a helyzete valamilyen más okból ellehetetleníti azt, hogy hozzájáruljanak a költségeikhez.
Lengyelországban az ukrajnai menekültek számára kialakított tömeges szállásokon jelenleg mintegy 80 ezer ember él.