Remišová több párttal is tárgyal, Vlčan nem indul
2023. 03. 08., sze – 16:27
A Za ľudí több párttal is tárgyal – jelentette ki szerdán Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a párt elnöke. Részleteket nem közölt.
Szavai szerint a párt annyi időt szán a tárgyalásokra, amennyi szükséges lesz. „Ha lesz eredmény, tájékoztatjuk önöket, legkésőbb július 1-jéig” – mondta újságíróknak a kormányülést követően. Felhívta a figyelmet, hogy „Robert Fico legyőzéséhez” nem szabad gyors és „instant” döntéseket hozni.
Eduard Heger megbízott kormányfő néhány hete felajánlotta Samuel Vlčan megbízott földművelési miniszternek, hogy induljon a listáján. „Nem tervezem, hogy indulok a következő választáson” – jelentette ki Vlčan a kormány ülése után.
Karel Hirman megbízott gazdasági miniszter a hétvégén hozta meg a végső döntést, hogy belép Heger pártjába, a Demokratiba. „Autonóm döntés volt. (…) Abból kiindulva, hogy milyen a helyzet, segítség után kiált az egész ország” – jegyzete meg.
Hirman leszögezte, nem lépne be egy olyan pártba, amelyben azt érezné, hogy a háttérből Igor Matovič (OĽaNO) irányít. Visszautasítja Matovičnak azt a kijelentését is, hogy az ő ötlete Heger távozása az OĽaNO-ból és a Demokrati párt megalapítása. „Amit állít, az csak egy további marketingfogás a részéről” – hangsúlyozta.
Roman Mikulec nem akart nyilatkozni a további politikai pályafutásával kapcsolatban, de részt vesz bizonyos megbeszéléseken. „De amíg nincs tisztázva minden, addig semmi sincs tisztázva” – hangsúlyozta. „Őszintén szólva még nyitott kérdés, hogy maradok-e a politikában” – tette hozzá Mikulec.
„A Sme rodina listáján indultam, a Sme rodina tagja vagyok és a Sme rodina tagja leszek” – jelentette ki Milan Krajniak megbízott munkaügyi miniszter. Hozzátette, nem változott meg a viszonya Hegerrel, mint megbízott kormányfővel amiatt, hogy kilépett az OĽaNO-ból és pártot hozott létre.