Westernben tér vissza Terence Hill
2023. 03. 22., sze – 17:43
Megígértem a rajongóimnak, hogy van még néhány töltény a coltomban. Készen állok egy új hajnalra a Vadnyugaton” – mondta a német Bild riporterének a 84 éves Terence Hill (eredeti nevén Mario Girotti).
A népszerű akciósztár ráadásul egyik legkedveltebb filmje, Az ördög jobb és bal keze folytatásában tér vissza, és ugyanazt a karaktert, tehát Trinityt alakítja újra. A nemrég német állampolgárságot is szerző olasz színész bevallotta, hogy már nem akart több westernben szerepelni, de a műfaj újkeletű népszerűségének is köszönhetően mégis úgy döntött, újra nyeregbe száll. Azt is elmondta, hogy nemcsak a forgatókönyvírásban vesz részt, de rendezője is lesz majd a filmnek, amellyel példaképe, Sergio Leone előtt kíván tisztelegni.
Velencében született 1939-ben, édesapja olasz volt, édesanyja német. Művésznevét állítólag húsz lehetséges változat közül választotta ki a producerek ösztönzhésére 1968-ban. Leginkább spagettiwesternekből, a Don Matteo című televíziós sorozatból és Bud Spencerrel közös filmjeiből ismert. Az 1959-es Hannibál című filmben játszottak először együtt – még saját nevükön – Bud Spencerrel, bár közös jelenetük akkor még nem volt.
Első komoly szerepét 1963-ban kapta A párducban, Alain Delon oldalán. Az 1967-es Isten megbocsájt, én nem című filmben szerepeltek először közös jelenetben Bud Spencerrel, később további 17 filmet forgattak együtt.