Új városi gyógyszertára lesz Ipolyságnak
2023. 03. 31., p – 17:32
Pénteken aláírták az 51%-ban városi tulajdont képező gyógyszertár alapító okiratát. Ezzel régóta húzódó probléma oldódhat meg az ipolyságiak számára, mivel városukban most egyáltalán nincs hétvégi patikai ügyelet. A beruházás mintegy 200 ezer euróba kerül majd.
Az önkormányzat a Fora Šurany Kft-vel együttműködve hozná létre az új gyógyszertárat, amellyel szeretnék növelni Ipolyság súlyát a régióban.
„Több évtizedes probléma, hogy hétközben délután fél négy után már nincs nyitott gyógyszertár a városban, ill. hétvégén sincs szolgálat. Az elődöm még az előző választási ciklusban tett egy kezdeményezést. A képviselők tavaly szeptemberben megszavaztak egy határozatot, hogy hozzunk létre egy olyan gyógyszertárat, amelynek a város is tulajdonosa lesz”
– mondta az Új Szónak Zachar Pál (Szövetség) polgármester. Most pénteken a képviselő-testület által tegnap jóváhagyott alapító okiratot írták alá a résztulajdonos cég képviselőjvel.
Az új patika a kórház területén jön majd létre, ahol egy használaton kívüli helyiséget alakítanak át úgy, hogy az épület környékét is rendezik majd. Összesen mintegy 200 ezer eurós befektetésre kerül sor. Zachar hozzátette, a tervek szerint még idén megnyitják az új gyógyszertárat. A társaság alaptőkéje 5.000 euró lesz. A cégalapítás teljes költsége 2.550 euróval terhelik meg Ipolyság költségvetését.
A város lesz a többségi tulajdonos 51%-os részesedéssel, míg a fennmaradó részt a Fora Šurany Kft. fogja birtokolni. Az önkormányzat Nagysurány városának modelljét vette át, mivel ők is hasonló módon üzemeltetnek egy városi patikát. Zachar Pál elmondta, személyesen is felkeresték a várost, beszéltek a polgármesterrel, s megbizonyosodtak arról, hogy a közjó előmozdítása mellett gazdaságilag is megéri a befektetés.
Ipolyság garantálni fogja, hogy munkanapokon délután hatig nyitva lesz a gyógyszertár, ill. hétvégente is a lakosok rendelkezésére áll majd. Úgy látják, 5-6 szakemberre lesz szükség az üzemeltetéshez. Szerencsére már most vannak jelentkezők, köztük friss diplomás gyógyszerészek.