Húsvéti ünnepünket át- és átjárja sok külső szokás és hagyomány, amit vagy örököltünk, vagy magunk hoztunk divatba családi körünkben, munkahelyen, iskolai közösségben. Az ünnep fényét sok esetben az adja, milyen lett a díszítés, a fonott kalács vagy a bárányborda. Az ünnep célja a magas alkoholfogyasztás vagy éppen egy jó pénzkereseti lehetőség lett. Így aztán elég sokat hallunk ilyenkor nyuszikról vagy bárányokról. Vajon meghalljuk-e ebben a forgatagban Keresztelő János felkiáltását, amikor meglátva a hozzá közeledő Jézust így szólt: „Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”? Hadd szóljak most inkább róla, az Isten Bárányáról, aki a húsvét valódi lényegét hordozta, és számunkra az ünnepet valóban megszentelte. Jézus Krisztus, a Názáretben született jászolbölcső kisdede 30 évvel később felnőtt férfiként megérkezett Keresztelő Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjen. Keresztelő János pedig felismerte benne Isten Fiát, aki az Isten engedelmes Báránya, a keresztig hűséges és egyetlen, tökéletes áldozat volt. Ez a Jézus Krisztus valóban úgy élt, ahogy az Atya tőle kérte. Erről pontos leírást ad nekünk Ézsaiás könyve 53. fejezete 3–7 versei: „Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.” Jézus, az Isten Báránya több, mint dekoráció, Ő maga az élet forrása. Ő szenvedett, amikor nekünk kellett volna. Ő viselte bűneinket és bűneink büntetését, a halált. Értünk, helyettünk tette azért, hogy nekünk lehetőségünk legyen Istenhez fordulni, bűneinket megvallani, az Ő keresztjénél letenni. Jézus az Isten Báránya, nem egy ízletes recept, amit büszkén feltálalhatunk. Jézus Krisztus áldozatát látva mi csak alázattal meghajolva kérhetjük: hadd legyen enyém is ez az áldozat! És higgyük: Jézus Krisztus, az Isten Báránya magára vette a világ bűneit. Egy kedves ifjúsági ének jut eszembe, mely éppen ezt a szeretetteljes áldozatot írja le. Az utolsó versszak szövege így hangzik: „Jézus te drága, mit adjak Néked? Összetört szívem hozom Elébed. Összetört szívem, összetört szívem, hozom Elébed.” (Magára vette szennyes ruhámat). 
Nem az a kérdés most már, hogy nyuszi vagy bárány lesz a lakás dísze, hanem az, hogy Jézus Krisztus az Isten Báránya magára vette-e a mi „szennyes ruhánkat” is, hogy megbékítsen bennünket a mennyei Atyával? Ha erre a kérdésre jó választ tudunk adni, akkor valódi, örök életet nyertünk, melyben a szép szokások, díszek is helyükre kerülnek, és az ünnep valódi ünnepeltje az értünk áldozott Bárány lehet! Minden kedves Olvasónak azt kívánom, hogy ilyen megújult, Krisztus előtt leborult, valódi ünnep legyen az idei húsvét!

Szöveg Tompa Veronika

A szerző református lelkipásztor, Diósförgepatony