Premier League – Kompany nem számított rá, hogy első idényében feljut a Burnleyvel
2023. 04. 08., szo – 11:21
Vincent Kompany nem számított rá, hogy együttese, a Burnley már az első idényében feljut az angol labdarúgó-bajnokság élvonalába.
A másodosztályban éllovas Burnley péntek este azzal biztosította feljutását, hogy 2–1-re nyert a Middlesbrough vendégeként, így hét fordulóval az idény vége előtt már biztosan az automatikus Premier League-tagságot jelentő első két hely valamelyikén zár. Ezzel egy szezon után kerül vissza az élvonalba.
A játékosként világbajnoki bronzérmes belga Kompany még csak nem is álmodott erről a forgatókönyvről.
„Húsvét van, hét forduló van hátra és mi már ünnepelhetünk. Nem számítottunk erre” – fogalmazott a vezetőedző, aki hozzáfűzte: most már nagyobb célokat tűznek ki.
Kompany 2019-ben fejezte be pályafutását az Anderlechtnél, ahol aztán két évig dolgozott vezetőedzőként, mielőtt tavaly júniusban kinevezték a Burnley kispadjára.